Összefoglalás: Az öngyilkos magatartás az affektív betegségek gyakori velejárója és az ún. „major” hangulatzavarokban szorosan összefügg a depressziós tünetek jelenlétével és súlyosságával. Az öngyilkossági hajlam affektív betegségekben állapot- és súlyosságfüggő, és lényegesen csökken, illetve megszűnik a klinikai gyógyulás bekövetkeztével. Ugyanakkor, mivel az affektív betegek többsége sohasem lesz öngyilkos, illetve sohasem követ el szuicid kísérletet, a klinikai kép jellegzetességei mellett személyiségbeli, családi és pszichoszociális tényezők is szerepet játszanak az önpusztító magatartás létrejöttében. Közleményünkben áttekintjük az affektív betegségekben klinikailag feltárható öngyilkossági rizikófaktorokat, különös tekintettel a háttérben esetleg meghúzódó bipolaritásra. A pszichoszociális intervenciókkal kiegészített eredményes farmakoterápia lényegesen csökkenti az öngyilkos magatartás esélyét még ezen nagy rizikójú betegcsoportban is.

Összefoglalás: Ebben a tanulmányban a kognitív terápia fejlődését, a depresszió kezelésének újabb kognitív viselkedésterápiás módszereit, ezen belül a viselkedésaktivációt és a rumináció fókuszú kognitív terápiát szeretném röviden bemutatni. A kognitív viselkedésterápiás kutatások során a komponensanalízisek rámutattak a kognitív átstrukturálás mellett a viselkedéses komponensek – mint aktív hatótényezők – szerepére. A viselkedésaktiválás és a rumináció fókuszú kognitív viselkedésterápia ez utóbbi tényezőkre helyezi a hangsúlyt. A viselkedésaktiválás központi gondolata a negatív eseményekre válaszképpen kialakuló depressziós állapotban megjelenő másodlagos elkerülő viselkedés. A terápia során a kliens képessé válik az elkerülő viselkedés felismerésére és módosítására. A rumináció fókuszú kognitív viselkedésterápia a repetitív negatív gondolkodást mint transzdiagnosztikus maladaptív jelenséget célozza. Ezek a konceptuális és metodikai újítások jelentősen járulhatnak hozzá a depresszió kognitív viselkedésterápiájának hatékonyságnöveléséhez.

Összefoglalás: A pszichiátriai ellátás optimális megszervezése az egész világon jelentős kihívást jelent. A mentális zavarok – beleértve a szenvedélybetegségeket – közvetlen és közvetett költsége nagyon magas az Európai Unió országaiban. Hazánkban mind a pszichiátriai zavarokban szenvedők, mind a szenvedélybetegek száma magas. A szakma vezetői 2018-ban kidolgoztak egy komplex tervet a hazai pszichiátriai ellátórendszer fejlesztésére. A Nemzeti Mentális Egészség Programja kihívásokat és lehetőségeket egyaránt tartalmaz. A cél a lépcsőzetes és koordinált ellátórendszer létrehozása, bevonva az alapellátást és a közösségi-szociális ellátókat is. A háziorvosokat szükséges kiképezni a leggyakrabban előforduló pszichiátriai zavarok felismerésére és kezelésbe vételére. A háziorvosok munkáját pszichológiai szolgálat segíti. A pszichológus feladata a hozzá irányított kliensek szűrése, tájékoztatása, az optimális betegút felé irányítása, pszichoedukációja, szükség esetén alacsony intenzitású pszichoterápiás intervenciók alkalmazása. A pszichológus hidat képez az alapellátás és a szakellátás között.

Összefoglalás: Ez a vitaindító közlemény a klinikai pszichofarmakológiai vizsgálatokról szól. Más okok mellett az új szerek felfedezésének és fejlesztésének csökkenése és a klinikai vizsgálatok technológiai fejlődése és összetettségének növekedése – ide értve egyes vizsgálati elemek kiszervezését és a kockázaton alapuló monitorozást is – csökkentette a fiatal kutatók számát ezen a fontos területen. A gyógyszeriparon belül történt változásoknak – beleértve a digitalizációt – hatással kellene lenni a klinikai farmakológiai kutatások szerkezetére és folyamataira, valamint a klinikai kutatásban részt vevők képzésére is. Az esketamine orrspray engedélyezése – az FDA által terápiarezisztens depresszió kezelésére – és a pszichedelikus szerekkel folytatott vizsgálatok eredményei arra hívják fel figyelmünket, hogy több oktatásra van szükség ezen a területen.

Összefoglalás: A biológiai, a szociálpszichiátriai és az antipszichiátriai irányzatok hasztalan küzdelmei és egymás nézőpontjainak tagadása a pszichiátria fejlődését akadályozták. A pszichiátria a medicína részeként jött létre, de legjobb gyakorlatai mindig is kikacsintottak a természettudományos közegből a szellemtudományos és egzisztencialista tudományfilozófiai hátterű szemléletek felé. Az áttekintő tanulmányban elemezzük a pszichiátria területén szerepet kapó irányzatok, köztük az újabb keletű kritikai pszichiátria és posztpszichiátria tudományfilozófiai hátterét. Ezt követően a kritikai pszichiátria szempontjait figyelembe véve tárgyaljuk a mai pszichiátria egyes kihívásait, így (1) a diagnosztika validitásával, a bizonyítékokon alapuló kutatások egyes korlátaival; (2) a pszichiátriai beteg-státusszal kapcsolatos hátrányokkal; (3) a pszichiátria marketing-érdekeltségekkel való összefonódásával és (4) egyes drogok terápiás hatásosságával összefüggő szakmai kihívásokat. Végül bemutatjuk a posztmodern szemlélet előnyeit, a posztpszichiátria több nézőpont használatát lehetővé tevő, a gyakorlatra koncentráló pozitív válaszait, amelyek a szakmai fejlődés és változás új lehetőségeit kínálják számunkra. A posztpszichiátria elméleti keretet ad sok, már megvalósult jó gyakorlatnak is.

Összefoglalás: A pszichiátriai betegségek genetikai alapjaival foglalkozó tudományág a pszichiátriai genetika. Tágabb értelmezésben az ilyen irányú kutatások célja a pszichiátriai betegségek molekuláris hátterének megismerése, ezért ezt a tudományterületet molekuláris pszichiátriának is nevezzük. A terület alapvető kérdése hagyományosan az volt, hogy a pszichiátriai betegségek körében gyakran megfigyelhető családi halmozódás milyen öröklődésmenetnek feleltethető meg. A kérdésfeltevést tovább gondolva felmerül, hogy léteznek-e olyan konkrét genetikai variánsok a humán örökítő anyagban, melyek egyértelműen összefüggésbe hozhatók egy-egy pszichiátriai betegséggel, és ezek meghatározásával tudunk-e következtetéseket levonni a kórképek biológiai mechanizmusaival és kezelésével kapcsolatban.Az elmúlt évek technológiai fejlődése lehetővé tette, hogy nagy esetszámú mintákban több tízezer páciens és egészséges kontroll genetikai adatait elemezzük és hasonlítsuk össze. A genom-szintű asszociációs vizsgálatok (genome-wide association study, GWAS) eredményei révén számos pszichiátriai betegségben azonosíthatók olyan gyakori genetikai variánsok, melyekről azt gondoljuk, hogy kis esélyhányadossal (hatásnagysággal) növelik egy betegség kialakulásának rizikóját. Ezen túlmenően sok ezer marker hatásainak összegzésével poligénes rizikópontszámokat (polygenic risk score, PRS) tudunk képezni, melyek révén az összesített genetikai kockázatot próbáljuk számszerűsíteni egyénenként. Ennek a módszernek a kidolgozása alátámasztja a pszichiátriai zavarok poligénes jellegét. Harmadsorban ezek a genetikai eredmények lehetővé tesznek transzdiagnosztikus elemzéseket, melyekben a pszichiátriai betegségeket tudjuk összehasonlítani genetikai szempontból. Összefoglaló tanulmányunkban a szkizofrénia és a figyelemhiányos hiperaktivitási zavar példáján keresztül mutatjuk be ezeket az új módszereket. A pszichiátriai genetika még nem tart ott, hogy a mindennapi betegellátásban is alkalmazható módszereket nyújtson, de ugyanakkor sokat elárul számunkra a pszichiátriai betegségek biológiai hátterével, genetikai architektúrájával kapcsolatban.

Összefoglalás: Az evészavarok (főleg a bulimia nervosa és a falászavar) komplex patomechanizmusában a traumatikus előzmény (szexuális, fizikai, érzelmi abúzus, elhanyagolás) gyakran fontos szerepet játszik. Ennek következménye lehet többek között a borderline személyiségzavar, illetve a különböző érzelemszabályozási zavarok, amelyek leginkább az evészavarok multiimpulzív altípusában fordulnak elő, és impulzuskontroll-zavarokkal járnak. A traumatizációval kapcsolatban gyakoriak a disszociatív jelenségek.
Az evészavarok diagnosztikájában a traumatizációra vonatkozó adatok lényegesek. A terápiás lehetőségek között kiemelhetők a pszichodinamikus megközelítések mellett a kognitív-viselkedésterápiára épülő újabb módszerek, mint a dialektikus viselkedésterápia, az integratív kognitív-analitikus terápia, valamint a traumafeldolgozás egyéb komplex programjai, mint például a traumatudatos gondozás.

Összefoglalás: A szerzők az 1984–2008-as időszakban a Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikán kezelt anorexiás és bulimiás betegek kezelésének tapasztalatait összegzik. Bevezetésként áttekintik a kezelési stratégiájuk elméleti hátterét megalapozó szakirodalmat, majd saját, a különböző időszakokban némileg változó kezelési stratégiájukat mutatják be. Ezt követően leírják a restriktív és purgáló anorexiásokkal, bulimiásokkal és a más impulzuskontroll-zavarokkal is küszködő bulimiás betegekkel – különböző terápiás stratégiákkal – folytatott terápiás tapasztalataik eredményeit. Ezeket a klinikai felmérés, az evészavar-tüneteknek a kezelés befejezését követő redukciója, majd a két éves utókövetés adatai alapján értékelik. Kritikusan elemzik az elért eredményeket az alkalmazott módszerek, lehetőségek, valamint a visszaesés-megelőzés tekintetében.

Összefoglalás: A Viselkedés- és Kognitív Terápiás Egyesület (VIKOTE, 2017-től Magyar Viselkedés-, Kognitív- és Sématerápiás Egyesület) megalakulása óta elmúlt 30 évben folyamatosan fejlődött. Az első lépésektől, amikor Tringer László elkezdte oktatni a viselkedés- és kognitív terápiát, és kialakult az első oktatói team, akik céljuknak tűzték ki a kognitív viselkedésterápia (cognitive behavioural therapy, CBT), pszichoterápiás szemlélet és módszer terjesztését és kutatását, eljutottunk a VIKOTE által létrehozott pszichoterápiás centrumig. A Kognitív és Sématerápiás Központban komplex módon valósul meg a többszintű pszichoterápiás képzés, betegellátás és különböző egészségmegőrző programok működtetése. A VIKOTE vezető tisztségviselői folyamatosan jelen voltak és aktívan részt vettek a Magyar Pszichiátriai Társaság, a Magyar Pszichológiai Társaság, az egyetemi Pszichoterápiás Grémiumok, a Pszichoterápiás Koordinációs Bizottság és Pszichoterápiás Tanács, illetve a nemzetközi kognitív-viselkedésterápiás szervezetek munkájában.

Összefoglalás: Tringer László professzor úrral 80. születésnapja alkalmából elevenítjük fel a magyar forenzikus pszichiátria szakértői területén szerzett közel félévszázados (1970-től) tapasztalatát, ezen a területen végzett munkásságának emlékezetes eseményeit, ügyeit. Szóba kerül az ETT IB felülvéleményezési tevékenysége, a pszichiátriai diagnózisok inflálódása, és a szakértői objektivitás kérdése is.

Összefoglalás: Jelen írás Tringer László professzor tiszteletére készült 80. születésnapja alkalmából. Kissé rendhagyó módon, 80 szálas virágcsokor helyett 80 darabból álló limerick köteget nyújt át köszöntésére. Az ötlet onnan ered, hogy Tringer professzor kedvtelésből maga is ír verseket és rigmusokat. Az ünnepelt a szakma kimagaslóan elismert személye, az újkori hazai pszichiátria alapító atyáinak egyike. Orvosi diploma mellé pszichológusit és teológusit is szerzett. Egyéb képesítései mellett pszichiátria, neurológia, klinikai farmakológia, klinikai szakpszichológia, pszichoterápia, addiktológia és geriátria szakvizsgákkal rendelkezik. Jelen írás szerzője számos közös és felejthetetlen élményt szerzett vele a jó sorsnak köszönhetően. A 80 limerick részint utal ezen közös emlékekre, részint a szerző szubjektív meglátásait tükrözi a társadalom, az élethelyzetek, a jellemábrázolások, a pszichiátria, a társszakmák, a lelki működések, az agy szerkezeti és neurokémiai tulajdonságai, valamint egyes életviteli intelmek néhány területéről. Tringer professzor feltehetően nem szükségszerűen vallja mindegyiket; ezek viszont alapot adhatnak további közös (számára immár 80 év feletti) inspiratív eszmecserékre és intellektuális kalandokra.