Összefoglalás: A társas kategorizáció szerepének és működésének feltárása már régóta a pszichológiai kutatások középpontjában áll. Ugyanakkor, eddig kevés figyelmet kapott a folyamat fejlődéslélektani megközelítése, és az ezen területeken kapott eredmények egységes keretbe rendezése. Az eddigi kutatási eredmények tükrében egy új, a „közösen osztott kulturális tudás” elméletének ismertetésére vállalkozunk, melyen keresztül a társas kategorizáció tanulásban betöltött kiemelkedő szerepére szeretnénk felhívni a figyelmet. Az alapkutatási eredmények egységes magyarázata nyomán az utolsó fejezetben a gyakorlatban alkalmazható elveket fogalmazzuk meg.

Összefoglalás: Bevezető: A pszichiátriai kórképekben szenvedő gyermekek és serdülők életminőségének vizsgálata még egy kibontakozófélben lévő kutatási területnek tekinthető annak ellenére, hogy a pszichiátriai betegségek prevalenciája gyermekek körében 13% körül mozog. Több kutatás azt találta, hogy ezeknek a gyermekeknek károsodik az iskolai és társas működésmódja, valamint alacsony az életminőségük. A gyermekkori mentális betegségek felismerése sokszor nem, vagy későn történik meg, ami további nehézségeket okozhat. Vizsgálatunk célja egy klinikai kutatásunk „egészséges” kontrollcsoportjában azon gyermekek életminőségének vizsgálata, akiknél pszichiátriai diagnózist állítottunk fel.
Módszerek: Klinikai vizsgálatunk kontrollcsoportjába a bekerülése feltétele volt, hogy a gyermek ne álljon pszichológiai/ pszichiátriai kezelés alatt. A kontrollcsoportot (n=79, életkor: 6–15 év) ezután ketté bontottuk, akiknél diagnózis felállítható és akiknél nem. Vizsgálati eszközök: Gyermek Mini International Neuropsychiatric Interview és Intervertar Lebesqualität Kindern und Jungendlichen (ILK) kérdőív. Statisztikai eljárás: Welch próba, Spearman-féle rangkorrelációs együttható, logisztikus regresszió.
Eredmények: A gyermekek és a szülők beszámolója szerint a diagnózissal rendelkező kontrollcsoport életminősége az iskola, a kortárs kapcsolatok és a mentális egészség dimenzióiban szignifikánsan alacsonyabb, mint a diagnózis nélküli kontrollcsoporté. Ezen felül a két csoport közötti különbség a gyermekek beszámolója szerint fennáll az egyedüllét dimenzióban is, míg a szülők beszámolója alapján a szomatikus egészség és az általános életminőség dimenziókban is kimutatható. A diagnózisok számának növekedésével alacsonyabb életminőség mutatható ki számos területen. Az iskola és az egyedüllét területén mutatkozó csökkent életminőség előrejelzi a pszichiátriai diagnózis fennállását.
Következtetések: Eredményeink felhívják a figyelmet a klinikai kutatás kontrollcsoportjában előforduló pszichés zavarok esetleges magas arányára, illetve ezen diagnózist elért gyermekek alacsony életminőségére. Fontosnak tartjuk hangsúlyozni a pszichés betegségek rendszeres iskolai szűrésének szükségességét, ezáltal lehetőséget adni az érintett gyermek mielőbbi kezelésére. Vizsgálatunk rávilágít az életminőség több forrásból történő vizsgálatának fontosságára is.

Összefoglalás: Háttér: A figyelemhiányos-hiperaktivitás zavar (Attention-deficit/hyperactivity disorder – ADHD) a leggyakoribb neurodevelopmentális zavar. Irodalmi adatok szerint perinatalis eltérések is szerepet játszhatnak az állapot kialakulásában, de az ezzel kapcsolatos eredmények hordoznak ellentmondásokat. Jelen tanulmány célja perinatalis eltérések leírása ADHD-val diagnosztizált gyermekek esetében.
Módszerek: A Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálatnál 3 egymást követő tanévben (2012–2015) megjelent, ADHD diagnózissal regisztrált gyermekek adatait elemeztük. A vizsgált időszakban 219 sajátos nevelési igényű (SNI) gyermek
kapott ADHD diagnózist, BNO-10 kritériumok alapján (átlagéletkor 9,0 év, szórás 3,1 év; 36 lány). Jelen elemzés az ADHD-val diagnosztizált gyermekeknél a regisztrált koraszülés, komplikált/elhúzódó szülés, intrauterin hypoxia, szülési asphyxia adatokra fókuszált, logisztikus regresszióval a nemi különbségek feltérképezésére, az életkor, mint
kovariáns változó beiktatásával.
Eredmények: A 219 vizsgált gyermek esetében, a komplikált/elhúzódó szülések gyakorisága alacsonyabb volt lányok esetében a fiúkhoz képest (OR: 0,378, p<0,039). A többi vizsgált változóban nem találtunk nemi különbséget. Intrauterin hypoxia 28, míg szülési asphyxia 15 esetben volt jelen. A koraszülések gyakorisága 8,7% volt, nagy területi eltérések mellett a központi régióban 3,6%, míg a kisebb településeken élők esetében 11,3% volt.
Következtetések: Eredményeink jelzik a perinatalis eltérések regisztrációjának szükségességét, és a komplikáción átesett gyermekek utánkövetésének fontosságát neurodevelopmentális eltérések irányában, kiemelendő limitációja azonban a vizsgálatnak a kontrollcsoport hiánya.

Összefoglalás: Bevezetés: A Tourette-szindróma (TS) motoros és vokális tikekkel járó, neurodevelopmentális kórkép. A TS a mindennapi életben komoly nehézségeket okozhat, ismereteink ugyanakkor hiányosak a TS lefolyását, komorbiditási profilját, genetikai/környezeti hátterét, súlyosságát és ezek kapcsolatát illetően. Közleményünkben a Vadaskert Kórház Tourette-ambulanciáján egy adott időszakon belül megjelent gyermekek demográfiai, komorbiditásra vonatkozó, valamint tüneteik súlyosságát, típusát jellemző adatainak feldolgozását mutatjuk be.
Módszerek: Ebben a tanulmányban szakambulanciánkon egy korábbi, adott időszakban megjelent 137, 3–18 éves korú gyermek adatait (életkor, tünetek kezdete, TS jelenléte a családban, pre-, peri-, posztnatális események), továbbá rögzített komorbiditás profilját, valamint a TS tüneteit felmérő YGTSS (Yale Global Tic Severity Scale) félig strukturált interjút elemezzük.
Eredmények: A tünetkezdet átlagosan 5,9 éves korra tehető, az átlagos tünetsúlyosság (YGTSS) 22,4 pont volt, mely középsúlyosnak tekinthető. Komorbid figyelemhiányos hiperaktivitás zavart (ADHD-t) a minta 31%-ában, kényszerbetegséget (OCD-t) 10%-ban, autizmus spektrum zavart (ASD-t) 10%-ban találtunk. A leggyakoribb tiktípusok az arcot és a fejet érintő egyszerű tikek (pl. pislogás, fejrázás) voltak. A tünetek súlyossága egyedül az életkorral mutatott szignifikáns kapcsolatot (p <0,05), a nemmel, tünetkezdettel, a család TS érintettségével és a pre-, peri- és posztnatális eseményekkel nem.
Következtetés: A vizsgált minta jellemzői nem térnek el jelentősen a nemzetközi szakirodalomban publikált TS fődiagnózisú populáció jellemzőitől, kivéve a komorbiditások előfordulását, ugyanis ebben a magyar mintában ezek alacsonyabb arányban társultak a Tourette-szindrómához.

Összefoglalás: A szerzők a Szegedi Tudományegyetem és a Pittsburgh Egyetem együttműködésével zajló, a gyermekkori kezdetű major depressziót vizsgáló utánkövetéses vizsgálatsorozat elmúlt 10 évét foglalják össze. Előzményként röviden ismertetik a „Gyermekkori depresszió rizikótényezői” kutatást, mely során a jelenlegi vizsgálatok beteganyagának – egy, a gyermekpszichiátria területén nemzetközi szinten is kiemelkedően nagy mintának – a gyűjtése történt. A betegség lefolyásának követésére irányuló felmérések mellett a korai kezdetű depresszió megismerését célzó kutatások két további irányba indultak. A kutatások egyrészt a major depresszió kialakulásában szerepet játszó viselkedésbiológiai rugalmatlanság markereit vizsgálják két tanulmányban („Viselkedésbiológiai rugalmatlanság mint a fiatalkori depresszió rizikótényezője” és „Viselkedésbiológiai rugalmatlanság mint a fiatalkori depresszió rizikótényezője – utánkövetés”), másrészt a major depresszió és a kardiovaszkuláris betegségek kapcsolatát szeretnék jobban megismerni („Gyermekkori kezdetű depresszió és következményes kardiológiai rizikótényezők: hosszmetszeti vizsgálat”). A közleményben bemutatjuk a három kutatás legfontosabb célkitűzéseit és azt, hogy a már meglévő kutatásszervezési tapasztalatok, valamint új partnerek és szakemberek bevonása mentén hogyan történt a kutatások előkészítése, szervezése.

Összefoglalás: Bevezetés: Számos hosszú távú vizsgálat követi a serdülőkorban megjelenő depresszió lefolyását, de kevés azoknak a száma, melyek a gyermekkori major depresszív zavar jellegzetességeit, következményeit és felnőttkori kimenetelét vizsgálják. Jelen tanulmány célja a gyermekkori kezdetű depresszió, az élettartam komorbid pszichiátriai diagnózisok és az öngyilkos magatartás követése fiatal felnőttkorig.
Módszerek: A kutatás alanyainak (N=166) átlagéletkora 25,95+2,42 év volt, a minta 54,2%-a volt nô. Az utánkövetés átlag 14,74+1,31 évig tartott. A pszichiátriai diagnózist DSM-IV alapú félig-strukturált interjúval állítottuk fel. Az öngyilkos magatartás felmérése a depresszív zavar egyik tüneteként négy súlyossági fokban történt.
Eredmények: Az első depressziós epizód megjelenési időpontja átlag 10,17+2,34 év volt. A minta 40,4%-ának csak 1 depressziós epizódja volt, míg 18 éves kor felett 32,5%-ban jelentkezett rekurrens depresszív zavar. Élettartam komorbid pszichés zavar a minta több mint egyharmadában volt jelen. A leggyakoribb társuló probléma a szorongásos zavar (42,4%), azon belül a specifikus fóbia volt. A többi kórkép közül a hiperaktivitás-figyelemzavar és a viselkedés/oppozíciós zavar volt a leggyakoribb (25,9% és 16,9%) az utánkövetés alatt. A minta 19,1% ában nem jelent meg szuicid tünet. Az utánkövetés alatt gyakoriak voltak a halállal kapcsolatos és öngyilkossági gondolatok (80,8% és 69,5%), konkrét terv és öngyilkossági kísérlet lányokban jelentkezett gyakrabban (terv: lányok–fiúk: 53,9% vs 38,4%, kísérlet: lányok–fiúk: 33,3% vs 9,6%).
Következtetés: A depresszió a gyermekkorban depresszióval diagnosztizált alanyok egyharmadánál jelent meg 18 éves életkor után, mely alacsonyabb rekurrenciát mutat a serdülőkori kezdetű depressziónál. A depresszió és a szorongásos zavarok magas élettartam komorbiditása igazolódott. Az öngyilkos magatartás aktuális súlyossági fokának felmérése fontos a prevenció szempontjából.

Összefoglalás: A szerzők áttekintik a gyermek- és serdülőkorban jelentkező katatónia tünettani, epidemiológiai, patofiziológiai és terápiás vonatkozásait. Foglalkoznak a jelenség nozológiai helyzetében történt változással, rámutatnak a specifikus terápiás intervenciók jelentőségére.

Összefoglalás: Háttér és célok: A szülői bánásmódot a problémás internethasználat egyik rizikófaktoraként határozzák meg serdülők és fiatal felnőttek esetében, habár csak kevés kutatás vizsgálta a szülői bánásmód és problémás közösségimédia- használat kapcsolatát serdülőknél. Jelen tanulmány célja annak a vizsgálata, hogy a probémás internet-, illetve közösségimédia-használat különböznek-e a szülői bánásmóddal való kapcsolatukban középiskolás diákoknál.
Módszer: A keresztmetszeti vizsgálat hozzáférhetőségi mintavétellel 2035 fô (54,2% lány, átlagéletkor=16,97, SD=1,61) adatait gyűjtötte össze önbeszámolós, papír-ceruza tesztek felvételével. A kérdőívcsomag a problémás internet- és közösségimédia-használat, valamint az apai és anyai szülői bánásmódot mérő teszteket tartalmazta. A problémás internet- és közösségimédia-használat prediktorait a szimultán történô strukturális egyenletekkel való modellezéssel vizsgáltuk.
Eredmények: A problémás internet- és közösségimédia-használat szignifikánsan korreláltak egymással (r=0,57). A lányok mindkét esetben több tünetről számoltak be. Az anyai és apai túlvédés szignifikánsan együttjárt a problémás közösségimédia-használattal. A csökkent apai törődés és az anyai túlvédés szignifikánsan növelte a problémás internethasználatot. Ugyanakkor a modellek csak kis részét magyarázták a problémás használatok varianciájának (10% és 7%).
Következtetés: A szülői túlvédés kismértékű, de szignifikáns rizikófaktora a problémás internet- és közösségimédiahasználatnak. A két típusú problémás használat nem ugyanaz, valamelyest különböznek abban, hogy a szülői bánásmód mely faktoraival mutatnak kapcsolatot.

Balázs Judit, Miklósi Mónika (szerk.): A gyermek- és ifjúkor pszichés zavarainak tankönyve
Budapest, Semmelweis Kiadó, 2015

Beszámoló az European Society for Child and Adolescent Psychiatry (ESCAP) 2019. évi kongresszusáról