Bevezetés: A Szkizotípás Személyiség Kérdőívet (Schizotypy Personality Questionnaire – Brief Revised, SPQ-BR) a DSM-5 diagnosztikai rendszerben szereplő szkizotípiás személyiségzavar pontosabb diagnosztikája és a szkizofréniára jellemző tünetek iránt fokozott vulnerabilitással rendelkezők azonosítása érdekében dolgozták ki. Jelen tanulmányunk célja, egyrészt az SPQ-BR magyar nyelvi adaptációja, másrészt a kérdőív faktorstruktúrájának feltárása.
Módszerek: Vizsgálatban 1702 egyetemi hallgató és felsőfokú végzettséggel rendelkező személy vett részt. Klinikai minta a vizsgálatban nem szerepelt. Az SPQ-BR tételszerkezetét faktorelemzéssel tártuk fel, majd megerősítő faktoranalízissel kereszt-validáltuk az eredményeket.
Eredmények: Egy pozitív és egy negatív szkizotípiás tüneteket csoportosító magasabb rendű hierarchikus szerkezet azonosítható, melyben a tételek hét faktorba rendezhetők. Az alfaktorok egy részében a férfiak a nőkhöz mérten érzelmileg visszafogottabbak, különcebbek, jobban vonzódnak a különleges élmények iránt. A nőkre viszont a mágikus gondolkodás és intenzívebb szociális szorongás a jellemző. A vonatkoztatás, gyanakvás és furcsa beszéd alfaktorokban nem találtunk nemi különbségeket. A magyar SPQ-BR más faktorokkal mutatott konvergens és divergens validitása tekintetében a pozitív tüneti csoportba tartozó mágikus gondolkodás és a szokatlan élmények gyakori átélése szoros kapcsolatot mutat a fokozott mértékű mágikus ideáció skálával (MI) és a szorongásossággal (ASI), valamint az énre vonatkozó megállapítások bizonytalanságával (SCCS). Az önbizalom alacsony értéke (RSES) összefügg a szokatlan élmények gyakori átélésének mértékével. A negatív tüneti csoport elemei, a gyanakvás, vonatkoztatás, a magány és a visszafogott emóciók, erős szorongás, az énre vonatkozó fogalmi artikuláció hiányosságaival járnak együtt.
Következtetés: A SPQ-BR magyar fordítása megbízható, statisztikai mutatói kiválóak. Jelen vizsgálat felsőfokú végzettséggel rendelkező egészséges fiatalok szkizotípiás vonásainak felmérésre készült, de a kérdőív, klinikai mintán is alkalmazható vizsgálati eszköz.

A tanulmány Gerevich Józsefnek az addiktológia megosztó törésvonalait elemző inspiratív dolgozatából indul ki. Gerevich példák alapján mutatja be azt, hogy lehetséges szintetizálni a fragmentálódó tendenciákat. Jelen tanulmány az addiktológia két jeles alakja, Levendel László és Thomas Szasz életművének tükrében vizsgálja a széttagoltság néhány történelmi aspektusát. Levendel a magyarországi addiktológiai intézményrendszer alapítóinak egyike, a magyar származású Szasz pedig az addiktológia-kritika világszerte talán legismertebb képviselője. Egyidőben születtek és ugyanabban a városban nőttek fel. Generációjuknak a fokozódó kirekesztés volt a meghatározó tapasztalata. Más orvosi szakterületekről jutottak el az addikciókhoz. Egymással ellentétes szemléletet és módszert testesítettek meg. Levendel az inkluzív eklekticizmus metódusát alkalmazó „barkácsoló” alkoholpolitikát gyakorolta, Szasz viszont a „romboló építés” kritikai perspektívája mellett kötelezte el magát. A rendszerváltás után úgy tűnt, talán megvalósulhat köztük a találkozás, ami azonban Levendel hirtelen halála miatt nem jöhetett létre. Esetükből levonhatjuk „az igaz pillanat hamar elmúlik”, tehát meg kell azt ragadni tanulságát.

Az orvosilag megmagyarázhatatlan tünetek (OMT) alatt a szervi elváltozásokkal kielégítően nem magyarázható testi panaszok összességét értjük, ahol a tünetek forrása nem valamilyen pszichoaktív szer vagy szimuláció. Noha a téma tudományos vizsgálata egészen a 18. század közepéig nyúlik vissza, elfogadható fogalmi és konceptuális konszenzus még nem áll rendelkezésre. Az OMT kezelése kapcsán fontos kihívásként jelenik meg egyrészt a multidiszciplináris ellátás szükségessége, másrészt a testi panaszok mögötti lelki háttér értékelésének és a specifikusan OMT-vel rendelkező páciensekkel való kommunikációs stratégiák oktatásának hangsúlytalansága az orvosképzésben. Jelen tanulmány bemutatja az OMT jellemzőit, a kapcsolódó epidemiológiai vizsgálatok eredményeit, valamint betekintést nyújt – az egészségügyi ellátásra és a gazdaságra kifejtett hatásokon túl – a betegek és az orvosok attitűdjeibe is. Említést teszünk néhány gyakorlati és elméleti szempontról, amelyek segítséget nyújthatnak az OMT megfelelő kezelésében.

Vizsgálatunk célja a Magyarországon szkizofréniával élő páciensek által megélt betegút feltérképezése volt. Nem egy objektíven rekonstruálható betegségtörténet felvázolására, hanem sokkal inkább a betegek perspektívájának, megélt szubjektív élményeinek, érzéseiknek, szükségleteiknek a feltárására törekedtünk. A betegút azt mutatja meg, hogy a tünetek és a kezelés hogyan interferál a páciens személyes létezésével, miként befolyásolják az optimális funkcionalitást. Kutatásunk célja a betegút feltérképezése volt Magyarországon a szkizofréniával élő betegek körében, különös tekintettel arra, hogyan élik meg a betegséget, milyen megválaszolt vagy megválaszolatlan igényeik vannak a betegséggel való együttélés, illetve a terápia kapcsán. A vizsgálatban 155 szkizofréniával élő páciens vett részt. Az adatfelvétel önkitöltős kérdőívek segítségével történt, mely a következő témaköröket fedte le: első találkozás a betegséggel, élet a betegséggel, a kezeléssel kapcsolatos elvárások, tapasztalatok, segítségek és szükségletek. A páciensek első találkozása a betegséggel erősen traumatizáló élményként jelent meg, jellemző volt a diagnózis elutasítása. Ebben a betegséggel és kezeléssel kapcsolatos nem megfelelő tájékoztatásnak is szerepe lehetett. Ugyanakkor, a páciensek a kezelőszemélyzettől kapott tájékoztatást tartják a leghasznosabbnak. A kezeléstől a döntő többség a normál élet lehetőségét, az egyensúly fenntartását várja és minden második beteg szerint a jó közérzet szintén alapvető elvárás. A páciensek háromnegyede úgy gondolja, hogy a hatékony gyógyszerelés és a kezelőszemélyzet jelenti a legnagyobb segítséget a betegséggel kapcsolatban. A páciensek jelentős arányban fogalmazták meg a lelki támogatás, a családi segítség és a társas kapcsolatok igényét. A szkizofréniával élő páciensek számára jelentős nehézséget jelentenek az anyagi problémák, a gyógyszer-mellékhatások és a megbélyegzettség érzése. Eredményeink megerősítik, hogy a szkizofréniával élő páciensek betegúttal kapcsolatos szubjektív percepcióját jelentősen meghatározzák a megválaszolt és megválaszolatlan szükségletek, igények, és a megfelelő tájékoztatás, illetve a terápiás kapcsolat jelentőségére hívják fel a figyelmet.

Bevezetés: Az elektrokonvulzív kezelés (ECT) – használatának hatékonysága ellenére – egyre inkább háttérbe szorul Magyarországon. Vizsgálatunkban az ECT-kezelés magyarországi hozzáférhetőségének akadályait képező körülmények felmérését tűztük ki célul. Módszerek: a vizsgálatot az ECT-használat felmérésére irányuló kutatás részeként végeztük, melyben egy huszonöt és egy hat kérdésből álló, félig strukturált kérdőívet küldtünk az ország aktív pszichiátriai osztályaira. A második kérdőívet az ECT-t nem használó osztályokon töltötték ki. A kérdések az ECT mellőzésének okaira, az ECT-kezelésre szoruló betegek ellátására vonatkoztak. Eredmények: 2014-ben 31 osztályon egyáltalán nem használták az ECT-t. 12 osztályvezető válaszolta azt, hogy nem fordult meg olyan beteg az osztályán, aki ECT-kezelésre szorult volna. További 12 osztályról a feltételek hiánya miatt más osztályokra helyeztek át ECT-kezelésre betegeket. Végül találtunk négy olyan osztályt, ahol nincsenek meg az ECT-kezelés feltételei, bár vannak az osztályon ECT-kezelésre szoruló betegek, de nem helyezik át őket olyan osztályra, ahol végeznek ECT-t. A feltételekre kérdezve 17 osztály jelezte az ECT-berendezés, 12 az aneszteziológus, hat a finanszírozás, öt pedig a megfelelő képzettséggel rendelkező szakember hiányát. Következtetés: Az ECT-kezelést végző osztályok száma 20%-kal csökkent 2002 és 2014 között. A csökkenés okai közül a legjelentősebb a megfelelő ECT berendezés, illetve az ehhez szükséges forrás hiánya. További anyagi ok a kezelés önálló finanszírozásának hiánya, valamint az aneszteziológus hiányának is lehetnek anyagi okai. Az anyagi okok mellett az ECT-kezelés alkalmazásához szükséges tapasztalat hiánya is megjelent 5 esetben a módszer alkalmazásának akadályaként. A feltárt problémák megoldását jelentené az ECT-kezelés centralizálása és a kezelésre szoruló betegek számára egyértelmű betegutak kialakítása.

Bevezetés: A pszichiátriai zavarok diagnosztikai kritériumrendszere, a DSM-5 által javasolt modell a személyiségzavarok dimenzionális megközelítéséről lehetővé tette egy olyan mérőeszköz idolgozását, mely a maladaptív személyiségvonások azonosítására alkalmas. Ennek 25 itemes, rövidített változata a PID-5-BF, amely 5 faktorra bontható: Negatív affektivitás, Elidegenedés, Gátlástalanság/kényszeresség, Antagonizmus és Pszichoticizmus. Korábbi vizsgálatok megerősítették, hogy olyan mérőeszközről van szó, amely képes a személyiségzavarok megjelenésének valószínűségét bejósolni.
Célkitűzés: A PID-5-BF kérdőív magyar változatának kidolgozása, illetve annak szerkezeti, konkurrens, prediktív, és diszkriminatív validitásának ellenőrzése.
Módszer: A kérdőív eredeti, és más nyelvi verzióinak validálási tapasztalataira alapozva, 379 személyből álló mintán validáltuk a kérdőív magyar változatát. A PID-5-BF mellett, a normál személyiségvonások mérésére a Big Five Melléknévlistát vettük fel. A gondolkodásban és viselkedésben fellépő extravaganciát a Különbözési Igény Skálájával, az esetleges személyiségzavar jelenlétére utaló interperszonális problémákat pedig az Interperszonális Problémák Leltára 25 itemes verziójával mértük.
Eredmények: Az eredeti elképzeléseknek megfelelő 5 faktoros modell illeszkedése elfogadhatónak bizonyult (CFI =0,868; RMSEA = 0,061 [90% CI = 0,055 – 0,068]; Cronbach-alfa = 0,61–0,79). Eredményeink igazolták a kérdőív validitását és megbízhatóságát.
Következtetések: Jelen kérdőív – saját eredményeink és korábbi kutatások alapján – nemcsak a klinikai kutatásokban lehet jól alkalmazható és megbízható mérőeszköz, de a pszichiátriai diagnosztika, elsősorban a személyiségzavarok diagnosztikájában nyújthat hasznos támpontokat. Több klinikai tapasztalat révén pedig akár a kezelések tervezésében is alkalmazható eszközzé válhat a pszichiáterek és klinikai szakpszichológusok számára.

Petke Zsolt, Tremkó Mariann (szerk.):
Felépülés a függőségből:
szerencsejáték és szerhasználat
Medicina Könyvkiadó, Budapest, 2018