Háttér és célkitűzés: Kutatásunk fókuszában a kényszeres zavar etiológiájának kötődéselméleti szempontú vizsgálata állt. Célunk az volt, hogy az obszesszív-kompulzív zavarban szenvedők szülői bánásmódról hordozott reprezentációit, kötődési mintázatát, valamint érzelemszabályozási készségeik szintjét vizsgáljuk.
Módszer: Kutatásunk 223 személy vizsgálatára terjedt ki. A kényszeres tüneteket mutató vizsgálati mintát 92 fő, a hasonló tünetekkel nem rendelkező kontrollcsoportot 131 fő alkotta. Vizsgálatunkban a Young Szülői Bánásmód Kérdőívet, a Kapcsolati Kérdőívet, az Érzelemszabályozási Nehézségek Kérdőívet, valamint a DSM-5 alapján egy általunk összeállított kérdőívet és egy demográfiai kérdéssort alkalmaztunk. Kérdőívcsomagunk online felületen jutott el a kitöltőkhöz.
Eredmények: A vizsgálati csoportra mind az öt érzelmi alapszükséglet szignifikánsan nagyobb mértékű frusztrációja jellemző. A toxikus szülői bánásmódok közül a kényszeres csoportban szignifikánsan gyakoribbnak találtuk a Csökkentértékűség érzést kiváltó/Megszégyenítő, a Dependencia és Inkompetencia érzést kiváltó, az Összeolvadtság/Éretlenség élményét kiváltó, a Feljogosítottság/Grandiozitás sémát kiváltó, az Elismerés hajszolására késztető, a Negativizmust/ Pesszimizmust közvetítő, az Érzelmi gátoltságot kiváltó, a Könyörtelen mércéket közvetítő és a Büntető készenléti állapotot kiváltó szülői magatartást. A kényszeres tüneteket mutató csoportra statisztikailag jelentős mértékben kevésbé jellemző a biztonságos kötődés, mint a kontrollszemélyekre, s a bizonytalan stílusokon belül is kiemelkedik a bizalmatlan kötődési mintázat. A kényszeres csoport emellett szignifikánsan nagyobb mértékű érzelemszabályozási nehézségekkel is küzd.
Következtetés: Eredményeink megerősítik a korai kötődési tényezők lehetséges etiológiai szerepét a kényszeres zavar hátterében. A kényszeres zavarban szenvedők kötődési jellemzőinek terápiás munkába való bevonása segíthet a páciensek korai kötődési sérüléseinek korrekciójában, énképük és kapcsolatkészségük javításában, s adaptívabb érzelemszabályozási stratégiák kialakításában.

Bevezetés: A vizsgálat célja a diszpozicionális halogatás és a halogatási típusok kutatása, valamint a halogató magatartás operatív mérése akadémiai környezetben. A halogatás gyakori és problematikus jelenség, ami indokolttá teszi ezen szokás minél átfogóbb, több aspektust lefedő tanulmányozását. A vizsgálat fő iránya a halogatás elterjedtségének és azon belül típusainak vizsgálata, illetve a diszpozicionális halogatásra vonatkozó, valamint a halogató magatartás operatív méréséből származó eredmények egybehangzóságának vizsgálata.
Módszerek: A vizsgálatban 131 fő vett részt. A diszpozicionális halogatás vizsgálata a Lay-féle halogatás kérdőívvel zajlott; a Típusok a halogatásban kérdőívvel a különböző típusok elterjedtségének felmérése történt meg; továbbá operatív mérésre is sor került, melyet a papír alapú kérdőívek leadási határidejének megszabása tett lehetővé. A leadási határidő előtti estén, a határidőt további három nappal meghosszabbító üzenetet kaptak a résztvevők.
Eredmények: Az empirikus vizsgálat alapján a minta 63%-áról mondható el, hogy súlyosabb halogatók. A halogatási típusokat tekintve a perfekcionista és a kríziskeltő halogatók voltak a leggyakoribbak. Pozitív összefüggés mutatkozott a diszpozicionális halogatás, valamint a halasztás operatív megnyilvánulása között.
Következtetések: Az eredmények demonstrálják a halogatás gyakori előfordulását, valamint a diszpozicionális és az operatív megnyilvánulások közötti kapcsolatot. Ezen túl a perfekcionista és a kríziskeltő halogatási típusokra hívják fel a figyelmet.

Háttér és célkitűzések: Egyre több kutatás számol be az érzelmi önszabályozó folyamatok mentális egészségre gyakorolt befolyásáról. Az érzelemszabályozás olyan komplex jelenség, mely végbemehet explicit és implicit módon; magában foglal kognitív és viselkedéses folyamatokat: az érzelmi reakciók értékelését és módosítását egy adott cél elérése érdekében. Kutatásunk célja volt feltárni a kognitív érzelmi önszabályozó stratégiák kapcsolatát a mentális egészségmutatókkal, serdülők körében.
Módszer: Az ifjúságkutatást 2016-ban végeztük Makón, a mintanagyság 1245 fő volt. Az adatgyűjtés önkitöltős kérdőíves módszerrel történt. A kérdőív az érzelmi szabályozást mérő skálákon túl tartalmazott mentális egészséggel, szubjektív jólléttel és szociodemográfiai háttérrel kapcsolatos kérdéseket. Az adatokkal nemi összehasonlítást végeztünk, és többváltozós lineáris regresszió-elemzéssel vizsgáltuk a regulációs stratégiák és a mentális egészségmutatók – depressziós, pszichoszomatikus tünetek és élettel való elégedettség – kapcsolatát.
Eredmények: A lányok gyakoribb depressziós és pszichoszomatikus tünetről, valamint alacsonyabb élettel való elégedettségről számoltak be a fiúkhoz képest. Jelentős nemi eltéréseket találtunk az önvád, rumináció, mások hibáztatása, perspektívaváltás és pozitív fókuszváltás stratégiák használata között. Továbbá a nem adaptív stratégiák összefüggést mutattak a nagyobb depresszió pontszámmal és pszichoszomatikus tünetekkel, míg az adaptív stratégiák az élettel való elégedettség magasabb szintjével voltak kapcsolatban mind a lányoknál, mind a fiúknál.
Következtetések: A tanulmány rámutat a kognitív érzelemszabályozó stratégiák fontosságára a mentális egészség, szubjektív jóllét szempontjából, és szorgalmazza az érzelmi önszabályozásban szerepet játszó kognitív folyamatok háttértényezőinek feltárását.