Az öngyilkosság és a szerencsejáték kapcsolata elhanyagolt területe a szuicidológiai kutatásoknak. Magyarországon az egész népességre kiterjedő statisztikai elemzéssel eddig nem találkozhattunk. A tanulmány egy alacsony nyerési esélyű, de nagy nyereményösszegű, igen népszerű játék, az ötös lottó és az öngyilkossági ráták kapcsolatát vizsgálta.
Módszer: Napi gyakoriságú nemek szerinti korcsoportos ráták és a nyereményszelvények számának a kapcsolatát vizsgáltuk az 1991 és 1997 és az 1997 és 2013 közötti periódusokban. Az első időszakban a sorsolások dátuma pénteki napokon volt, a másodikban szombatonként. A detrendelt adatokon az ARIMA modellezésen alapuló idősor kovariancia vizsgálattal teszteltük a szerencsejáték és az önpusztítás kapcsolatát.
Eredmények: A vizsgált 27 modell közül csak a pénteki sorsolások időszakában kaptunk szignifikáns, a szakirodalmi intuícióknak megfelelő modelleket. A nyereményszelvények számával – időben eltolódva – szerény mértékben nőtt az öngyilkossági ráta. A kapcsolat – egy kivétellel – csak a férfiak esetében érvényesült.
Következtetések: Vizsgálatunkban a szuicid gyakoriság és a lottójáték elterjedtsége között gyenge pozitív összefüggést találtunk. Kutatásunk jelentőségét húzza alá, hogy ezt a hatást – tudomásunk szerint – még sohasem vizsgálták ilyen nagy mintán. Eredményeink rávilágítanak a kulturális-társadalmi faktorok jelentőségére, valamint a nemi szerepek különbségeinek és a reménytelenség faktorának kiemelt szerepére a hazai öngyilkossági szcéna alakulásában. Ezen faktorok pontosabb tisztázása érdekében további nagy mintán végzett populációs szuicid kutatások látszanak szükségesnek.

Az elmúlt években a szkizofrénia folyamatos fenntartó kezelésében alkalmazott antipszichotikumok emberi szervezetre, különösen az idegrendszerre kifejtett hosszú távú, kumulatív és potenciálisan káros hatása tekintetében több kétely is megfogalmazódott. Közleményünk célkitűzése az, hogy a gyakorló klinikusok számára összefoglaljuk a folyamatos fenntartó kezeléssel kapcsolatos irodalmi adatokat. Az eredmények azt támasztják alá, hogy folyamatos fenntartó antipszichotikus kezeléssel szignifikánsan csökkenthető szkizofréniában a relapszusok rizikója és javítható a betegség hosszú távú kimenetele. Az idegrendszerre kifejtett hosszú távú hatást tekintve még számos kérdés tisztázatlan, és nem egyértelmű, hogy a különféle változások közül mi társul a betegség lefolyásával vagy az antipszichotikus kezelés hatékonyságával és mellékhatásaival. A rendelkezésre álló adatok szerint meghatározható az antipszichotikumok hatékony és biztonságos adagja, és kerülni kell a magas antipszichotikus dózisok alkalmazását. Áttekintő közleményünk konklúziója, hogy a folyamatos fenntartó kezelés során a minimálisan hatékony antipszichotikum adagok alkalmazására kell törekedni.

Az okostelefonok használatának gyors terjedése új szokások és viselkedések megjelenéséhez vezet a gyermekek és fiatalok életmódjában. A magas technikai színvonalú, nagy figyelemfelkeltő hatással rendelkező telefonos alkalmazások hatással vannak a használattal eltöltött idő mértékére. E tényezők elemzése során nyert eredmények az addikció kockázatára, valamint a vele együtt járó megvonási tünetek megjelenésére hívja fel a szakemberek figyelmét. Cél: A tanulmány célja egy magyar nyelvű Okostelefon-használat Megvonási Tünetskála (OMT) kifejlesztése volt, amely az okostelefon megvonási tüneteinek jelenlétére, illetve ezek súlyosságának kimutatására alkalmas. Módszer: A 9 itemet tartalmazó egyetértek-nem értek egyet típusú Likert-skála (7 pontos válaszlehetőséggel), Robbins és Joseph (1985) depriváció modellje alapján készült. A mérőeszközt 258 magyar anyanyelvű iskoláskorú gyermek töltötte ki (átlagéletkor = 12,4 év, szórás = 1,71). A résztvevők a Brief Addiction to Smartphone Scale (BASS) magyar változatát (Rövid Okostelefon-Addikció Kérdőív – ROTAK; [Csibi, Demetrovics és Szabó, 2016]) is kitöltötték. Eredmények: Egy exploratív faktorelemzés egy komponenst eredményezett az OMT esetében, amely a teljes variancia 55,84%-át magyarázta. A kérdőív belső konzisztenciája kitűnőnek bizonyult (Cronbach α = 0,90). A tartalmi validitást a ROTAK medián feletti és alatti értékeket mutató résztvevők csoportjai közötti szignifikáns különbségek bizonyították az OMT-n elért pontszámok szignifikáns különbségével (p < ,001). Továbbá, az OMT pozitívan korrelált mind a ROTAK-kal (r = ,62, p < ,001), mind annak a megvonási tünetek alskálájával is (r = ,63, p < ,001), ami az OMT kongruens validitását illusztrálja. Következtetés: Ezek az eredmények alátámasztják az OMT kutatási célú használatát az okostelefon-nélkülözés okozta megvonási tünetek tanulmányozásában fiatalkorú gyermekeknél.

A szociális kognitív folyamatok diszfunkciója, és ezek hosszú távú hatásai szkizofréniában jól ismertek. Ennek ellenére ez idáig nem állt rendelkezésre olyan alkalmazás, amely komplex módon lett volna képes a betegek ezen funkcióinak felmérésére. Tanulmányunk egy új, szociális kognitív képességeket mérő számítógépes alkalmazás bemutatásáról szól. A program (SCAN – Social Cognition Analizet Application), a következő linken megtalálható, és bárki számára letölthető: psychiatry.pote.hu › Kutatás ›Munkacsoportok › Szkizofrénia. Jelen vizsgálattal kapcsolatos hipotézisünk az volt, hogy a SCAN hatékonyan képes a betegek szociális kognitív képességeinek gyors, komplex és objektív felmérésére. Módszer: 86 szkizofrén beteget és 101 egészséges kontrollszemélyt vizsgáltunk. A SCAN a szociális kogníció négy különböző alegységét mérő verbális, és nonverbális feladatokat mutatott be, majd a válaszokat és a reakcióidőket is regisztrálta. A SCAN része a Scanalizer nevű alkalmazás, mely képes a tesztet elvégző személy eredményeit az egészséges kontrollminta eredményeit tartalmazó adatbázishoz hasonlítani. Eredmények: Az adatok értékelése során azt találtuk, hogy a betegek a négy vizsgált szociális kognitív alegységben lényegesen rosszabb működést mutattak, mint az egészségesek. Az eredményeket kétdimenziós analízissel értékeltük, mely azt jelenti, hogy az egyes szociális kognitív alegységek működésének értékelése során nem csupán a feladatokban elért teljesítményeket vettük figyelembe, hanem a feladatok elvégzéséhez szükséges reakcióidőket is. A teljesítmény és a reakcióidő együttes figyelembevételének megfelelően az eredményeket koordináta-rendszerben ábrázoltuk, melynek segítségével a vizsgált személyeket szociális kognitív mûködésük alapján négy osztályba soroltuk. Következtetés: Eredményeink alapján elmondható, hogy a SCAN megfelelően használható arra, hogy szkizofrén betegek atípusos társas kognitív működését detektálja. A Scanalizer segítségével rövid idő alatt képet kaphatunk a tesztelt személy szociális kognitív képességeiről összességében és alegységenként is. Vizsgálatunk eredményeinek értelmében a bemutatott szoftver segítségével szkizofrén betegek szociális kognitív képességei klinikai körülmények között is komplex módon, viszonylag gyorsan, és objektíven felmérhetők.

Bevezetés: A gyermekpszichiátriai betegellátás és a kutatások során is megfigyelt jelenség, hogy a gyermekek életminőségét önmaguk és a gondviselőik eltérően ítélik meg. A vizsgálatunk célkitűzése az volt, hogy feltárjuk externalizációs tüneteket mutató serdülők életminőségét, saját megítélésük, illetve gondviselőik leírása alapján. Továbbá azt is vizsgáltuk, hogy a kérdőívet kitöltő gondviselő személye (édesanya, édesapa és egyéb gondviselő) által adott értékelések milyen mértékben járnak együtt a serdülők válaszai alapján meghatározott életminőséggel. Módszerek: Vizsgálatunkba a Vadaskert Gyermekpszichiátriai Kórházban, az anamnézisükben externalizáló tüneteket mutató 13–18 éves serdülőket és gondviselőiket vontunk be. Az Életminőség Kérdőív (ILK) szülői és gyermek változatának tételein főkomponens elemzést végeztünk direkt oblimin rotációval, valamint t-próbákat és variancia-analízist használtunk. Eredmények: Összesen 140 gyermek–gondviselő pár adatait vizsgáltuk, a serdülők átlagéletkora 14,47 év (SD=1,38) volt. A kérdőívet a gyermeke életminőségéről 62 anya, 32 apa és 20 egyéb kísérő töltötte ki, 26 esetben nincsen információnk arról, hogy milyen gondviselő volt a válaszadó. A gondviselői értékelések esetében három faktort, míg a gyermekek önbeszámolója esetében két faktort találtunk. Az életminőséget iskola, egyedüllét, kortárskapcsolatok, testi egészség, lelkiállapot, és a probléma általi megterhelés területein vizsgálva aszerint is találtunk szignifikáns különbségeket, hogy a felnőtt értékelő az édesanyja, az édesapja vagy egyéb gondviselője a gyermeknek. A gondviselők szignifikánsan jobbnak értékelték a gyermekük életminőségét, mint a gyermekek önmaguk (t=7,61, df=139, p<0,0001). Következtetések: A gondviselők más területeit értékelték összetartozónak a gyermekek életminőségének, mint önmaguk a gyermekek. Vizsgálatunk megerősíti hazai gyermekek esetében is – életminőségük megítélésénél – a több forrásból kapott információ fontosságát.

Szerelem – alkotás – örökkévalóság