Bevezetés: Nemzetközi szakirodalmi adatok alapján a szkizofréniával összefüggő terhek jelentősek, kevés azonban a kelet-közép-európai adat. Vizsgálatunk célja a magyarországi szkizofréniával élő betegek életminőségének és költségeinek felmérése volt. Módszerek: Keresztmetszeti kérdőíves vizsgálatot végeztünk 3 kórházi hátterű pszichiátriai ellátóhelyen, szkizofréniával élő betegek bevonásával. Vizsgáltuk a demográfiai adatokat, a foglalkoztatottságot, a betegség súlyosságát (Clinical Global Impression, CGI), a funkcionalitást (Global Assessment of Functioning, GAF) és az általános egészségi állapotot (EQ-5D kérdőív). Felmértük az elmúlt 12 hónapban igénybe vett egészségügyi ellátásokat és az önellátáshoz kapott segítséget. A költségszámítást társadalmi nézőpontból, emberi tőke megközelítéssel végeztük. Eredmények: A bevont 78 beteg (nők: 43,6%) átlagéletkor 44,2 (SD=13,1) év volt, a betegség >10 éve kezdődött 49 (62,8%) betegnél, 66 (84,6%) beteg volt rokkantnyugdíjas. A CGI 3-4-5-6 szintek közötti megoszlás 12 (16%), 33 (43%), 21 (28%), 10 (13%) beteg volt. A GAF átlag 52,6 (SD=13,9) volt. Az EQ-5D index átlag 0,64 (SD=0,3) volt, minden korcsoportban szignifikánsan rosszabb értéket találtunk a korra illesztett lakosságénál (p<0,01). Az egy betegre jutó éves átlagos költség 3894240 Ft, a direkt egészségügyi, a direkt nem egészségügyi és az indirekt költség rendre 28,5%, 5,4% illetve 66,1% volt. A direkt költségek között a kórházi kezelés és a gyógyszerek költsége dominál. A betegség-költség szoros kapcsolatot mutat a betegség súlyosságával (CGI). Következtetés: A szkizofrénia az életminőség jelentős csökkenésével jár. A betegség-költség magas, különösen a munkából történő kiesés miatti veszteségek jelentősek, de az összköltség jóval alacsonyabb a gazdaságilag fejlettebb országokénál. Kutatásunk alapadatokkal szolgál a szkizofréniával élő betegek ellátásával összefüggő klinikai és egészségpolitikai döntéshozatal számára.

Introduction:According to the international literature disease burden of schizophrenia is substantial, however data from Eastern Central Europe is scarce. Our aim was to assess the quality of life and costs of patients with schizophrenia in Hungary. Methods: A cross sectional questionnaire survey was performed in 3 hospital based psychiatry centres involving patients with schizophrenia. Demographics, disease severity (Clinical Global Impression, CGI), functional ability (Global Assessment of Functioning, GAF) and general health status (EQ-5D) was assessed. Health care utilisation and aids were surveyed for the past 12 months. Costing was performed from the societal perspective and human capital approach was applied. Results: Altogether 78 patients (female 43.6%) were involved with a mean age of 44.2 (SD=13.1) years, disease duration was >10 years at 49 (62.8%) cases, 66 (84.6%) patients were disability pensioners. Distribution between CGI 3-4-5-6 levels were 12 (16%), 33 (43%), 21 (28%), 10 (13%) patients, respectively, mean GAF was 52.6 (SD=13.9). The average EQ-5D score was 0.64 (SD=0.3) and it was significantly worse than the age-matched general population’s score in Hungary (p<0.01). Mean yearly cost was 13 878 Euros/patient (conversion 1 Euro=280.6 HUF), the rate of direct medical, direct non-medical and indirect costs was 28.5%, 5.4% and 66.1%, respectively. Among direct costs hospitalisation and drug costs were dominant. Total cost correlates with disease severity (CGI). Conclusion: Schizophrenia leads to notable deterioration in health related quality of life and induce high costs to society, mainly due to the productivity loss of the patients. Nevertheless disease related costs in Hungary are lower than in economically more developed European countries. Our study offers basic data about disease burden of schizophrenia in Hungary to support clinical and health policy decision making.

A disszociáció az identitás, a memória, a percepció és a tudat dezintegrációjaként írható le. A disszociáció dimenzionális szemléletének értelmében a disszociatív jelenségek egy kontinuum mentén helyezhetőek el, melynek egyik végén a normális vagy hétköznapi, másik végén pedig a patológiás disszociáció található. Empirikus kutatások és klinikai tapasztalatok alátámasztják, hogy a disszociáció elsősorban a traumával szembeni védekezésként fordul elő, és lehetővé teszi az egyén számára annak az illúziónak a fenntartását, hogy pszichológiailag uralja a helyzetet, miközben a teste feletti kontroll más kezében van. A disszociáció előfordulhat komplex mentális zavarok tüneteként, és jelen van az önálló kórformaként számon tartott disszociatív zavarokban is. A cikk áttekinti a disszociáció mérésének lehetőségeit és konceptualizálásának problémáit, valamint felvázolja a disszociatív tünetek osztályzásának egy újabb lehetőségét, ami a szomatoform tüneteket is a disszociáció jelenségköréhez sorolja. Végezetül bemutatja a disszociáció kognitív modelljeit és a nemrég napvilágot látott strukturális disszociáció elmélet főbb jellemzőit.

Dissociation is a failure to integrate aspects of identity, memory, perception, and consciousness. Dissociation is conceptualized as a dimensional process existing along a continuum from normal and relatively common dissociative experiences to severe and clinically relevant forms. There is a growing body of clinical and empirical evidence that dissociation may occur especially as a defense during trauma. In case of traumatic events dissociation considered as an attempt to maintain mental control just as physical control is lost. Dissociation can be either a symptom of some complex mental disorder or a distinct clinical entity categorized among dissociative and somatoform disorders in DSM-IV. The article describes the conceptual issues of dissociation and presents a new classification by Nijenhuis where the so-called somatoform dissocative symtomps are included as well in the list of dissociative symptoms. Finally, this paper summarizes the measures of dissociative phenomena and the cognitive-behavioral approaches of dissociation, and highlights the main features of the new structural dissociation model.

Bevezetés:a droghasználattal kapcsolatos kutatások egy tekintélyes része a népegészségügyi következményeik miatt külön tárgyalja a droghasználati tranzíciókat. A drogváltás elbeszélésének folyamata az aktív döntéshozást állítja a középpontba, kiegészítve a szereplők mentális folyamataival. A „kockázati környezet” fogalmával a tranzíciós narratívák társas-társadalmi kontextusba ágyazódnak. Módszerek: A középső-józsefvárosi mikroszegregátumban (Budapest, VIII. kerület) a Kék Pont Alapítvány Kontakt programjában a 2010-ben a regisztrált kliensek száma 2066 fő volt. A vizsgált személyek a Kontakt program keretében működő tűcsere-programból kerültek ki (2010. december – 2011. február között). A vizsgálatba kerülés kritériuma az elmúlt 30 napban legalább egyszeri injekciós mefedron használat volt. 17 személlyel készült interjú. Az élettörténeti interjúkat tematikusan kódoltuk, amit addig folytattunk, amíg az új, tematikus kódok már nem szolgáltattak lényegesen új információkkal. Eredmények: Az interjúalanyok gyors hozzászokásról és intenzívebb szerhasználatról számoltak be a mefedronra váltás után, amely az injektálás gyakorisága miatt kockázatosabb. A mefedron hatása leginkább az ecstasy hatóanyagához, az metilén-dioxi-metamfetaminhoz (MDMA) és a kokainhoz hasonlítható. Az interjúkban jellegzetes mintázatként a pozitív hatások leírását követően megjelentek a mefedronhasználat negatív hatásai is. A mefedron "kockázati narratívája" az "élvezeti narratívától" szeparáltan jelent meg az interjúkban. Következtetések: Tapasztalataink szerint nem a drogpiac expanziója, hanem áttérés, átváltás, illetve párhuzamos használat jött létre a mefedronhasználattal. Ebben szerepe lehetett annak, hogy a heroin hatóanyagtartalma és hozzáférhetősége csökkent, ezzel párhuzamosan a mefedron hozzáférhetősége jelentősen növekedett. A drogpiaci expanzió elmaradása a mikroszegregátum zártságával is magyarázható. Az eredmények a drogváltás népegészségügyi következményeire és a szakemberek megfelelő felkészítésére hívják fel a figyelmet.

Introduction: Important part of the studies on drug use deals with drug use transitions because of their public health consequences. Narrating of drug use change states the active decision making in the centre of the process with adding mental states of the participants to the change process. The transitional narratives can be embedded in the social context of „risk environment”. Methods: In the micro-segregation of the Middle-Józsefváros (8th district, Budapest) the Blue Point Foundation runs a needle-exchange service in its “Contact Programme”. Here the number of registered clients was 2066 in 2010. The study participants were recruited from the clients of this needle-exchange service (from December 2010 to February 2011). The criterion of entering the study sample was injecting mephedrone in the past 30 days. 17 participants were interviewed. The life story interviews had been coded thematically; it had been done until new codes did not carry new meanings. Results: Study participants speak about rapid tolerance and more intensive use of mephedrone after changing their usual drug. This use is more risky because of more frequent injecting. The effect of mephedrone was described like 3,4-Methylenedioxymethamphetamine (MDMA) and cocaine. In the interviews the usual pattern was narrating the positive effects of mephedrone and after this text the narrating of the negative effects. The "risk narrative" and the "enjoyment narrative" were presented separately in the interviews. Conclusions: Not the expansion of the drug market, but the drug change was observed: earlier drugs to mephedrone or parallel use of mephedrone with earlier drugs (amphetamine and heroin). The purity and availability of heroin and the increase availability of mephedrone may take a role in this process. The absent of drug market expansion was explained by the closeness of the micro-segregation. Results raise attention of the public health consequences of drug change and the proper training of professionals for this change.

Bevezetés: A társadalomtudományi diskurzusok nem adnak ultimatív magyarázatot a prostitúció evolúciós eredetére, hanem a jelenség társadalmi szerepére irányítják a figyelmet. A pszichológiai elméletek és kutatások igyekeznek feltárni a jelenség természetét, hogy jobban megérthessük a működés sajátosságait. A prostitúciót korábban két evolúciós megközelítésből magyarázták. A párválasztási stratégiák elmélete szerint a prostitúció jelenségének ősi mozgatója a férfi-szexualitás természetében keresendő. A másik elképzelés, a női promiszkuitás motivációs bázisának evolúciós értelmezése, közvetve ad kiegészítést a prostitúció jelenségének megértéséhez. Megvilágítja, hogy a női promiszkuitás milyen adaptív előnyökkel járhatott bizonyos körülmények között az evolúciós múltban. Vizsgáltunk célja egy harmadik típusú elképzelés (az adaptív támogatási elmélet) tesztelése, amely szerint a tartós kapcsolatban élő nők támogatják partnerük, férjük prostituálttal való kapcsolatát, mert az ilyen, üzleti alapon működő külső szexuális kapcsolat kevésbé veszélyezteti a párkapcsolat stabilitását, mint a szexuális hűtlenség más fajtái. Módszer: A vizsgálati eljárásban egyetemista nők (n=208, életkori átlag±SD=23,55±7,13, min=18, max=50) kérdőívet töltöttek ki. Eredmények: A résztvevő nők képesek felmérni partnerük prostituálttal való kapcsolatának nyereség–veszteség következményeit. Ugyanakkor közvetlenül nem támogatják a férfi félrelépésének ezt a formáját szemben más lehetőségekkel. Közvetett támogatásként értékeltük azonban azt, hogy a válaszadó nők szignifikánsan nagyobb mértékben tartják elfogadhatónak partnerük prostituálttal való szexuális kapcsolatát (egy képzeletbeli helyzetben), mint amennyire ezt a lehetőséget partnerük szerintük igényelné. Következtetések: Modellünk szerint a tartós párkapcsolatban élő nőnek adaptív érdeke fűződik ahhoz, hogy hűtlen partnere inkább prostituálttal lépjen félre (mintsem a megcsalás egyéb módjait válassza), mert a tisztán üzleti alapú szexuális hűtlenség kevésbé kockáztatja a hosszú távú párkapcsolat stabilitását.

Objectives: Until now prostitution has only been explained from two evolutionary points of view. According to the short-term mate-choice strategy approach motives for seeking prostitutes are to be found in the nature of male sexuality. Another theory – the evolutionary interpretation of female promiscuity’s motivational base – indirectly completes the understanding of prostitution. This theory emphasizes the adaptive benefits of female promiscuity under certain circumstances. The aim of our study was to test a third idea (Adaptive Support Theory), according to which women in long-term relationships support their partners’ (husbands’) sexual relations with prostitutes. Methods: University female students (n=208, age mean±SD=23.55±7.13, min=18, max=50) completed our questionnaire. Results: Female participants are presumed to recognize the advantages and threats of their partners’ sexual relations with prostitutes compared to other possible forms of betrayal. Hence it is hypothesized that women overtly support the possibility of their partners’ relations with prostitutes. Our results show that women are able to assess the favorable and unfavorable effects of their partners’ relations with prostitutes. At the same time they do not directly support this form of betrayal over other possibilities. However, female participants were more approving of their partners’ relations with prostitutes (in a thought- experiment), than they guessed their partner would demand such services. Conclusions: According to our model women living in long-term relationship are adaptively interested in their partner’s cheating on them with a prostitute (rather than engaging in other kinds of sexual relations), because this finance based external sexual liaison is the least threatening for the stability of the long-term relationship.

Ozsváth Károly (szerk.): Pszichiátriai lexikon (Osváth Péter)