A mai csúcstudomány nemzetközi, a legkiválóbb tudósok egy „global workspace”-ben dolgoznak, a legjobb egyetemi és kutatóintézetek projektjei multilaterális hálózatokká kapcsolódnak össze, és a legmeghatározóbb eredmények az akadémiai világ határokon átnyúló mobilitásának köszönhetően multinacionálisak. Földünk legfejlettebb régióit is elsősorban a különlegesen hatékony gazdasági, kulturális és tudományos kooperációs ügyességük definiálja – az új Európa ennek kitűnő példája. A nemzetközi együttműködési projekteken belül azonban vannak történelmileg kialakult kétoldalú tradíciók is, és ezek közül is kiemelkedik a Németország és Magyarország közötti hagyományos kapcsolat. A kultúra és a tudomány területén itt már számtalan kitűnő, párját ritkító közös partnerségi projekt működik. Az Európai Unió Tanácsának soros magyar elnöksége ugyanakkor különleges alkalmat kínál egy további hídveréshez.
Budapest megnyitja kapuit a német csúcskutatás számára, hogy annak az akadémiai szférában már jól ismert eredményeit a „Tudományhíd Magyarország-Németország”-projekt keretén belül a magyar fővárosban a szélesebb érdeklődő publikum részére is első kézből hozzáférhetővé tegye. A budapesti Goethe-Intézet és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat ebből a célból öt, nemzetközileg elismert német tudóst hívott meg Budapestre és egy rendkívül színvonalas előadás-sorozatot szervez velük.
A rendezők célja, hogy egy nagyon ígéretes német-magyar tudományos együttműködési projektet kezdeményezzenek az akadémiai világon kívül, és ezzel hozzájáruljanak a két ország magas tudománya és érdeklődő polgárai közötti hatékonyabb közvetítéshez. A budapesti Goethe-Intézet és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat bízik ezen előadás-sorozat folytatásában, hogy a magyar csúcstudósok kutatási eredményeit is közelebb lehessen hozni a német közönség számára.
További információk és részletes program a kapcsolódó dokumentumban olvashatók.