Erasmus ereje
Rotterdami Erasmus németalföldi teológus, kinek személyében az európai humanizmus legjelentősebb képviselőjét tisztelhetjük, Bázelban halt meg 66 éves korában. - olvasható az eLitMed oldalán.
"Munkássága során bár élesen soha nem fordult szembe az egyházzal, s élete végéig megmaradt jó katolikusnak (aki például lelki tükröt ír a keresztény házasoknak), élesen bírálta a pápaságot, s írásaiban mindvégig kitért az egyház visszaéléseire. Művei halála után fejtették ki igazi hatásukat, jelentősen befolyásolva a korabeli szellemi áramlatokat, s ezen keresztül a politikai folyamatokat is, hiszen művei a latinról népnyelvre lefordítva elértek a tudós humanisták körein is túl, leszivárogtak a köztudatba. Írásai jelentős hatást gyakoroltak arra a folyamatra, melyben a vallási szakadás végül a felekezetek sokféleségébe torkollott, s mindez meghatározta az elkövetkezendő idők nemzetközi konfliktusait."
Tovább a teljes íráshoz