Tisztelt Kollegina / Kolléga!
Még egy hétig, március 15-éig várjuk a regisztrációkat, újraregisztrációkat a Pszichoterapeuta szaknévsor frissített kiadásában való megjelenéshez.
A „Pszichoterápiás szakellátás és képzés – pszichoterapeuta szaknévsor” új kiadásának szerkesztését 2022. nyarán felfüggesztettük. Ennek az volt az oka, hogy változások készültek-készülnek a pszichoterapeuta szakképzés szerkezetében, módjában (mind a módszerspecifikus, mind pedig a klinikai képzési fázis vonatkozásában) és a kötet lényeges részét adja a képzésekről, a képzőhelyekről és a pszichoterápiás ellátási helyekről szóló tájékoztatás.
Ezért megvártuk, amíg a rendszer a következő időszakra stabillá, véglegessé válik. Az előzetes informális hírek alapján ezt júniusra tettük, de ez beteljesületlen várakozásunk maradt. Most ott tartunk, hogy – legalább lényeges vonásaiban – mind az egyetemek, mind az egyesületi képzőhelyek oldaláról formát kapott a képzés, s ez módot ad a kiadvány újraszerkesztésére és véglegesítésére is.
Előzetes tájékozódásunk azt mutatja, hogy a tavalyi regisztrációt követően sokaknál változott legalább egy-két adat. Mivel fontos, hogy az adatok pontosak, naprakészek s így hitelesek legyenek, ezért az adatlapok javítgatása helyett azt a megoldást választottuk, hogy mindenkit az adatlap ismételt, a jelenlegi állapotot tükröző kitöltésére kérünk. Ez egyben könnyebbé teszi, hogy azok, akik azóta szerezték meg a pszichoterapeuta szakvizsgát, (vagy valamilyen okból korábban nem töltötték ki az adatlapot), most szintén regisztrálhassanak a szaknévsorba. Kérjük tehát azokat a pszichoterapeutákat, akik tavaly már regisztráltak, regisztrálják újra az aktuális adataikat, valamint kérjük azokat a pszichoterapeutákat, akik még nem regisztráltak, töltsék ki az alábbi űrlapot a szaknévsorban való megjelenéshez.
A(z újra)regisztrálás a következő linken történik (itt további, részletes információk is olvashatók a szaknévsorról):
https://www.mentalport.hu/pszichoterapias-szaknevsor/regisztracio/
A szaknévsor frissített kiadásában azokat tudjuk szerepeltetni, akik most (idén) (újra)regisztrálnak. A regisztrációt egy válasz-email-ben visszaigazoljuk, így kérjük, amennyiben nem kap visszaigazolást egy napon belül, azt jelezze felénk a mentalport@mentalport.hu email címen.
A(z újra)regisztrálás és a szaknévsorban való megjelenés térítésmentes.
A(z újra)regisztrálás határideje: 2023. március 15.
Szívélyes üdvözlettel:
Bokor László Benkő Henrietta és Szőnyi Gábor
felelős kiadó a kiadvány szerkesztői