Psychiat Hung 2000, 15 (3):294-297
Mennyire megbízhatóak a traumával kapcsolatos emlékképek?
Kopp Mária
Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Magatartástudományi Intézet, Budapest
Összefoglalás
A cikk a következő kérdésekre keres választ a magatartástudomány mai állása szerint, feldolgozva a szakirodalmi megállapításokat és tapasztalatokat: Melyek a traumatikus eseményeket követően a felidézett emlékek megbízhatóságának kritériumai? Hogyan befolyásolják társaslélektani tényezők az emlékek visszaidézhetőségét? Milyen hatást gyakorolhat az átélt élmények racionális valóságtartalmának felidézhetőségére az életkorral együtt járó szellemi teljesítőképesség hanyatlása? Hogyan befolyásolják az emlékezet megbízhatóságát a személyiség adottságai?
Kulcsszavak: háborús trauma - emlékezet megbízhatósága - torzító hatások - társaslélektani tényezők szerepe - tömeghatás
Summary
The paper is looking for answers for the following questions according to the present knowledge of behaviour sciences on the basis of literature reviews and researches: What are the criteria for the reliability of recalled memories following traumatic events? How do social psychological factors influence the ability to remember to events? How does the decline of intellectual capacity accompanying aging effect recall of real content/context of experience? How do personality characteristics influence reliability of remembrance of events?
Keywords: war trauma - reliability of memory - memory bias - the role of social factors - crowd effect.
Bevezető
Nemcsak természeti katasztrófák vagy egyéni tragédiák, hanem ideológiai okok is vezethetnek traumatikus események bekövetkezéséhez. Régiónkban a közelmúlt történelme során a politikai nézeteltérések sajnálatosan sokszor végződtek fegyveres összetűzéssel, utcai harcokkal, sőt, háborúval. Az ilyen eseménysorokkal kapcsolatban - bár a lényeg ismertetésében gyakran megegyeznek a tanúvallomások -, részletkérdésekben eltérések tapasztalhatók. Sok esetben kérdéses, mennyire fogadható el megbízhatóan a tanúk vallomása, hogy a részletekben mutatkozó eltérések nem teszik-e hiteltelenné az egyes vallomásokat és hogy az idő múlása mennyire befolyásolja az emlékek tartalmát, kidolgozottságát? Ezekre keres választ formabontó, didaktikus irodalom-feldolgozó tanulmányában a szerző.
Az emlékek módosítására ható tényezők
Az irodalomban igen széleskörű vita folyik a trauma és az emlékezés összefüggéseiről, és ma sem állíthatjuk, hogy a kérdés megoldódott. Néhány tényt azonban már általánosságban elfogadnak. Az igen súlyos, érzelmileg megterhelő traumák esetében, mint amilyen például egy tüntetés, utcai fegyveres harc vagy merénylet átélőinek helyzete, két alapvető jelenség fordulhat elő igen nagy valószínűséggel: Az egyik a traumával kapcsolatos amnézia, emlékezetkiesés, ami akár évekig is fennállhat egy ilyen súlyos eseményre vonatkozóan, különösen abban az esetben, ha valaki saját maga, vagy szerettei sérülését, vagy szerettei halálát élte át. Az ilyen traumára vonatkozó amnézia teljes abban az értelemben, hogy a trauma átélője az elviselhetetlen érzelmi megterhelést jelentő eseménysort, gyakran az azt megelőző eseményeket sem képes felidézni. Az emlékezetkiesés ebben az esetben teljes, tehát semmit sem sikerül felidézni az adott eseménysorral kapcsolatban. A traumával kapcsolatos amnézia általában az idő múlásával megszűnhet, a későbbiekben, akár évek múlva is megjelenhetnek a kínzó memóriatartalmak.
A másik, a trauma és a memória összefüggésére vonatkozó igen fontos megállapítás, hogy az igen nagy érzelmi tartalmú traumák átélői lényegesen megbízhatóbban és hosszabb ideig emlékeznek a traumatikus esemény központi jellemzőire, bár ez nem minden esetben igaz az úgynevezett perifériás jellemzőkre. Ez a megállapítás azért lényeges, mert korábban volt olyan nézet, hogy az igen nagy érzelmi tartalmú, negatív eseményekre a visszaemlékezés kevésbé pontos, mint az érzelmileg kevésbé fontos eseményekre. Ez a megállapítás azért bizonyult tévesnek, mert az érzelmileg rendkívül súlyosan érintett áldozatok bizonyos perifériásnak ítélt mozzanatokkal kapcsolatban valóban pontatlanabbak lehetnek, ugyanakkor az esemény központi jellemzőire rendkívül pontosan emlékeznek vissza igen hosszú idő eltelte után is.
Az 1997-ben az Amerikai Pszichiátria Társaság által kiadott Trauma, Emlékezet és Disszociáció című kötet ezt a kérdéskört járja körül a legújabb ismeretek fényében (1). Brenner azt állapítja meg, hogy a súlyosan érintettek emlékképei a legmegbízhatóbbak az esemény szempontjából központi jelenségekre vonatkozóan, például rablótámadás esetében maga a mozdulat, a fegyver típusa, a rabló ruhája, míg más, általuk kevésbé fontosnak ítélt részletek szempontjából kevésbé pontosak (például időpont, a rabló szemének színe és így tovább). Ilyen helyzetben a figyelem annyira fókuszál egy pontra, hogy a páciensek bizonyos mozzanatokat hosszú évtizedeken át teljesen képszerűen látnak újra maguk előtt, míg más, a környezet, vagy az esemény perifériásnak ítélt mozzanataira a figyelem ilyenkor nem terjed ki.
Ezt nevezik "fegyverfókuszú figyelemnek" (weapon focus), amikor az áldozat a támadóra és fegyverére koncentrál, és másra kevéssé terjed ki a figyelme. Christianson (3) elemezte részletesen, hogy az igen nagyfokú stressz hogyan befolyásolja a visszaemlékezést, és a korábbi véleményekkel szemben azt állapította meg, hogy a nagyobb stressz javítja és nem rontja a központi eseményekkel kapcsolatos visszaemlékezést és a felidézés részletességét, pontosságát, illetve fennmaradását.
Az utóbbi évtizedben óriási irodalma van az úgynevezett poszttraumás stressz-betegségnek. Igen súlyos trauma átélése után - az esetek jelentős százalékában - a súlyosságtól függően 25-75%-ban alakul ki ez az állapot, amelynek központi jellemzője, hogy a traumára vonatkozó emlékképek rendkívül képszerűen raktározódnak el a memóriában és kínzó módon, az akarattól függetlenül tolulnak elő, gyakran naponta többször is, álomban és ébren egyaránt. Ezek az emlékképek gyakran annyira élénkek, hogy úgy írják le őket, mintha minden esetben újraélnék az eseményeket, nemcsak vizuálisan, hanem gyakran a szagokat, hangokat is minden alkalommal. A kínzó emlékek elkerülése igen erős motiváló tényező, tehát az ettől a tünetegyüttestől szenvedők igyekeznek elkerülni az eseményre emlékeztető helyzeteket, igen nehezükre esik például tanúskodni azzal kapcsolatban, hiszen ilyenkor újra felidéződik a trauma. A korábbiakban ismertetett memóriatartalmakra vonatkozó jellemzők kiemelten megjelennek a poszttraumás stressz-betegségben, nagy valószínűséggel egy merénylet átélői között gyakori ez a tünetegyüttes, amely évtizedekig, vagy akár az egész életen át is eltarthat. Ilyen állapotban a trauma átélője vagy túl kevésre emlékszik (specifikus emlékezetkiesés, tudatalatti elkerülő mechanizmusok), vagy túlságosan is sokra (váratlanul és ismétlődve feltoluló emlékképek).
A traumára vonatkozó emlékképek esetében gyakori, hogy a teljes emlékezetkiesés után először egyes szomatoszenzoros - érzékszervi részletek törnek be a memóriába, általában először csak egy modalitás (például szag- vagy hangingerek). A teljes emlékképet csak később tudják összeállítani, sőt, az esetek 11%-ban egyáltalán nem sikerül helyreállítani a teljes visszaemlékezést.
A felejtés minden emlékkép esetében természetes folyamat, azonban éppen a súlyos traumára vonatkozó központinak ítélt mozzanatok esetében legkevésbé jelentős.
Az emlékképek megbízhatósága
Ebből a szempontból fontos, hogy a személy ismerte-e korábban a helyszínt, illetve a szereplőket: Ha igen, akkor a már korábban kialakult sémába helyezte be az adott eseményt, és ez a leírás lényegesen megbízhatóbb a részletek vonatkozásában, mint akkor, ha egy teljesen újszerű szituációt élt át. Emellett a magasabb iskolázottság, elsősorban a fenntartott szellemi aktivitás a memóriatartalmak nagyobb megbízhatóságával jár együtt.
Társaslélektani tényezők és a személyiség hatása
Egy korábbi esemény emlékét, a memóriatartalmakat befolyásolhatja az, ha többször beszélnek róla, megbeszélik a részleteket. Azonban a vizsgálati eredmények szerint a népességnek csupán 25%-a esetében változtathatja meg a memóriatartalmakat az ilyen külső befolyás, míg mintegy 75% esetében nem. Az előbbi esetben természetesen öntudatlan változásról, valódinak ítélt téves memóriatartalmakról van szó, nem tudatos torzításról.
A személyiségtényezők közül az emlékezet megbízhatóságát leginkább az úgynevezett szuggesztibilitás befolyásolja. A szuggesztibilitás legerősebb a gyermekkorban, ezért a gyermekek emlékképeit jelentősen meg lehet változtatni olyan módon, hogy az eseménybe beleillő további részleteket hallanak és erre ezután úgy fognak visszaemlékezni, mint saját emlékeikre. A szuggesztibilitás az életkorral általában jelentősen csökken. A szuggesztibilis személyeknek átlagosnál élénkebb a fantáziája, színes a képzelete - a nők például gyakrabban képesek rá.
Gyilkosság szemtanúi esetében vizsgálták, hogy miután félrevezető információval próbálták emlékképeiket befolyásolni, 83% hosszú idő elteltével sem volt befolyásolható ilyen módon. Általában a felnőtt népesség kevesebb mint 25%-ának emlékezete befolyásolható ilyen módon, a többség esetében a memóriatartalmak ellenállnak a befolyásolásnak.
A társas lélektani tényezők, tehát az a jelenség, hogy egy átélt eseményt ismételten megbeszélnek, szintén a szuggesztibilis személyek esetében változtathatja meg jelentősen a memóriatartalmakat. Szuggesztibilis személyek esetében előállhat az a helyzet, hogy a mások által színesen elmondott, részletesen leírt eseményekre úgy emlékeznek, minha saját maguk is ugyanazt élték volna át. Ez a jelenség gyermekeknél még általános, nők között gyakoribb. A magasabb iskolai végzettség statisztikusan pozitív irányban befolyásolja a memóriatartalmak megbízhatóságát, elsősorban a szellemileg aktív életet élők esetében. Azonban a régen történt eseményekkel kapcsolatban a megbízhatóság legfontosabb tényezője az eseményt megelőző helyismeret, a személyek korábbi ismerete. Ebben az esetben nem egy egyszeri képsort kell rekonstruálni, hanem a már kialakult memóriasémákba helyeződött be a különösen traumatikus esemény emléke.
A szellemi teljesítőképesség hanyatlása
A frontális lebeny és az úgynevezett hippocampus léziói, károsodása jelentősen rontja az úgynevezett deklaratív memória működését. Ilyen szempontból a krónikus alkoholizmus jár a legsúlyosabb következményekkel. Az életkor előrehaladásával igen gyakori a memóriaműködés jelentős hanyatlása, azonban éppen az igen nagy érzelmi tartalmú memóriatartalmak a legellenállóbbak a felejtésnek. Tehát nem alkoholfüggő, neurológiai szempontból egészséges tanúk esetében az általuk központinak ítélt események emlékképei megbízhatóak maradnak idős korban is.
Idős korban az emlékezetkiesés általában nagyobb mértékben befolyásolja a közelebbi eseményekre vonatkozó emlékezést, míg a fiatalkori, különösen a jelentős eseményekre vonatkozó memóriatartalmak gyakran sértetlenek maradnak.
IRODALOM
1. BREMNER JD et al: Trauma, Memory and Dissociation. American Psychiatry Press, Washington DC, 1997
2. BUCKLEY, TC, BLANCHARD EB. & HICKLING EJ: A confirmatory factor analysis of posttraumatic stress symptoms. Behaviour Research and Therapy 36, 1091-99, 1998
3. CHRISTIANSON SA: Emotional stress and eyewitness memory: a critical review. Psychol Bull 112,284-309, 1992
4. REYNOLDS, M, BREWIN, CHR: Intrusive memories in depression and posttraumatic stress disorder, Behaviour Research and Therapy, 37, 201-215, 1999
5. SHALEV, AZ, PERI T, CANETTI L, SCHREIBER S: Predictors of PTSD. In: Injured trauma survivors: a prospective study, Am. J. Psychiatry, 153, 219-225, 1996
Kopp Mária
1089 Budapest VIII.,
Nagyvárad tér 4.