Testedzésfüggőség: a sportolás mint
addikció
Exercise addiction: A literature review
Demetrovics Zsolt1, Kurimay Tamás2
1 Eötvös Loránd Tudományegyetem, Addiktológiai Tanszéki Szakcsoport
2 Fővárosi Önkormányzat Szent János Kórháza és Észak-budai Egyesített Kórházai,
Pszichiátriai és Pszichiátriai Rehabilitációs Osztály
Összefoglalás:
A megfelelő minőségű és mennyiségű sporttevékenység jelentősen hozzájárul az
egészségünk megőrzéséhez, a túlzó mértékű sportolás azonban, ezzel ellentétesen
ártalmas lehet az egészségre. Utóbbi jelenség leírására a számos elnevezés közül
ma a testedzésfüggőség a leginkább elfogadott. A testedzésfüggőség pontos
meghatározása, elhelyezése az egyéb zavarok között jelenleg is tart, bár a
szerzők megítélése szerint a jelenséget elsősorban viselkedési addikcióként
tudjuk megragadni. Ezzel összefüggésben a testedzésfüggőség, egyéb viselkedési
és mentális zavarokkal együtt jól elhelyezhető a Hollander (1993) féle
“obszesszív-kompulzív spektrumon”. A testedzésfüggőség mérésére különböző
kérdőívek kerültek kidolgozásra, amelyek közül a Testedzésfüggőség Skála (Hausenblas
és Downs, 2002), valamint a Testedzés Addikció Kérdőív (Terry, Szabo és
Griffiths, 2004) magyar változatát közöljük jelen tanulmányban.
A kutatások szerint a testedzésfüggőség gyakran együtt jár, és több elemében
hasonlóságot mutat az evési és testképzavar spektrummal. Egyes sportágakban
nagyobb arányban fordulhat elő, de a sportág specificitás megállapításához
további vizsgálatok szükségesek. Etiológiájában a neurohormonális mechanizmusa
kevéssé tisztázott, pszichológiai szempontból az önértékelés zavara lehet az
egyik fő tényező. A szerzők kiemelik a testedzésfüggőség további kutatásának
jelentőségét, amelyben kulcskérdésének tartják annak tisztázását, hogy önálló
entitásról, továbbá klinikailag osztályozható betegségről, vagy más zavar
alcsoportjáról van-e szó.
Kulcsszavak: sport, sportpszichológia, testedzésfüggőség, addikció,
viselkedési függőség
Summary:
Appropriate quantity and quality of exercise contributes significantly to the
preservation of our health. On the contrary, however, excessive exercise may
also be harmful to health. For the description of the latter phenomenon in
recent terminology, the term ’exercise addiction’ is the most commonly accepted.
Exact definition of exercise addiction and its possible relationships with other
disorders is still under examination, though according to the authors this
phenomenon can be primarily described as a behavioral addiction. Respectively,
exercise addiction, among other behavioral and mental disorders, can be well
located on the obsessive-compulsive spectrum suggested by Hollander (1993).
There are several tools used for the assessment of exercise addiction, from
these the authors present the Hungarian version of the Exercise Dependence Scale
(Hausenblas és Downs, 2002) and the Exercise Addiction Inventory (Terry, Szabo
és Griffiths, 2004).
Exercise addiction has many symptoms in common and shows also a high comorbidity
with eating disorders and body image disorders. It seems to appear with higher
prevalence in case of some specific sports but for the ascertainment of
specificity more investigations are needed. In the etiology, neurohormonal
mechanisms are less clear, though from psychological aspect self-evaluation
problems seem to be a key component. The authors emphasize the importance of
further research on exercise addiction, in which they consider especially
important to reveal if this can be regarded as an independent entity with a
possible clinical disorder classification or it rather appears to be a subgroup
of any other disorder.
Key words: sport, psychology of sport, exercise addiction, exercise
dependence, behavioral addictions
Bevezetés
A sportolásra, testedzésre alapvetően, mint pozitív, az egészséget elősegítő,
az egészség megőrzéséhez hozzájáruló tevékenységre gondolunk [1]. És jogosan
tesszük ezt; kutatások ezrei igazolták az elmúlt évtizedekben, hogy a
rendszeres, megfelelő mennyiségű és intenzitású sporttevékenység jelentősen
hozzájárul az egészségünk megőrzéséhez, míg a testedzés hiánya, az inaktivitás
alapvető kockázatot jelent egészségünkre nézve [2-6]. A kutatások szerint az
optimális mennyiségű és minőségű sporttevékenység mind a fizikai, mind a
pszichés egészségre kedvező hatással van; felnőttek [7-10] és gyermekek, illetve
serdülők [11-14] esetében egyaránt. A megfelelő táplálkozás mellett, valóban a
megfelelő fizikai aktivitás egy további kulcstényező, amikor az egészség
megőrzéséről, fejlesztéséről beszélünk. Mégis, ezen alapvetően egészséges
tevékenység esetében is megjelenhetnek olyan formák, amelyek a személyre nézve
ártalmasnak tekinthetők. A következőkben, a túlzott mértékű sportolás, a
testedzésfüggőség főbb jellemzőit mutatjuk be.
A testedzésfüggőség definiálása
A fentiekkel összhangban elmondható, hogy a testedzésfüggőség történetének
vizsgálata sem mindig a sportolás árnyoldalairól szólt. Így Glasser, a téma első
leírásában a jelenséget „pozitív függőségként” aposztrofálta, pontosan azt a
jellegét kiemelve, hogy a függőségnek egy olyan formájáról van szó, amely
következményeiben pozitív, hiszen az egészségre nézve kedvező hatással bír,
továbbá számos pszichológiai dimenzióval hozható kedvező kapcsolatba és
hozzájárul az élettel való elégedettséghez [15]. Nem sok időnek kellett azonban
eltelnie ahhoz, hogy Morgan megkérdőjelezze ezeket az álltásokat, s rámutasson,
hogy igenis, a testedzéstől való függőség esetében is megmutatkozhatnak az
addikcióknál szokásos kedvezőtlen jelenségek, a megvonásos tünetegyüttes, a
kedvezőtlen szociális következmények és egyéb káros hatások [16]. Ennek
megfelelően, ő már viselkedési zavarként azonosította a testedzésfüggőséget, s
reflektálva Glasser elnevezésére, maga a „negatív addikció” kifejezést
használta. Bár ez az elnevezés még ma is fel-felbukkan a szakirodalomban, helyét
egyre inkább átveszik az értékmentesebb elnevezések, elsősorban a
testedzésfüggőség.
A viselkedési addikciók esetében igen kényes kérdés a pontos definiálás, részben
azért is, mivel nem egyszer - így a sport esetében is - olyan tevékenységekről
van szó, amelyek átlagos, sőt kifejezetten az egészséget elősegítő módon, de
ugyanakkor akár egészségkárosító módon is megjelenhetnek. Ebből következik, hogy
a definícióhoz nem elégséges magának a tevékenységnek, vagy az azzal járó
időbeli elfoglaltság mértékének a meghatározása, hanem további, a függőséget és
az ártalmas jelleget azonosítani képes kritériumok szükségesek. A diagnosztikus
rendszerekben nem szereplő viselkedési addikciók esetében a különböző definíciós
javaslatok általában a pszichoaktív szer dependencia [17-19], illetve a
diagnosztikus rendszerekben tárgyalt egyéb viselkedési függőségek (elsősorban az
impulzuskontroll zavarok) diagnosztikus kritériumai közül „csempészik” át a
kulcstényezőket az adott viselkedési függőségi zavar meghatározásához. Adams és
Kirkby szerint a túlzó testedzés addikciónak tekintendő, hiszen hasonlóan a
pszichofarmakológiai hatással rendelkező szerekhez és más függőséget kiváltó
viselkedéshez, a túlzó testedzés abbahagyását is megvonási tünetek kísérik, ami
az egyik legfőbb kritériuma bármely függőség kialakulásának. [20]
A testedzésfüggőség (exercise dependence) legfontosabb, diagnosztikus értékű
jellemzői az alábbiakban foglalhatók össze [21]:
- Túlzott mértékű sporttevékenység, aminek eredményeképpen klinikailag jelentős
mértékben zavart szenved és károsodik a személy testi, lelki, társas vagy egyéb
más területet érintő működése.
- A testedzés uralja a személy mindennapjait, gondolatait csakúgy, mint az
érzéseit (sóvárgás) és a viselkedését. Amikor nem edz, gondolatai gyakran akkor
is a testedzés körül forognak.
- Tolerancia, azaz egyre nagyobb mennyiségű testedzésre van szüksége a
személynek az elvonási tünetek elkerülése, illetve annak érdekében, hogy
megfelelően érezze magát.
- Megvonási tünetek, azaz a testedzés hiányában, annak akadályozásakor
jellegzetes megvonásos tünetegyüttes alakul ki. Ez jelentkezhet
hangulatingadozásban, irritabilitásban, alvászavarban vagy egyéb testi és/vagy
pszichés tünetekben.
- A túlzó mértékű testedzés annak ellenére fennmarad, hogy a személy észleli,
hogy testi, lelki, társas kapcsolatbeli, munkahelyi/tanulási vagy az élete egyéb
területét érintő működése ártalmakat szenved a túlzó mértékű testedzés miatt, és
tisztában is van vele, hogy ezen negatív következmények oka a túlzásba vitt
sportolási aktivitásban azonosítható.
- Jellemző a testedzés hangulatmódosító hatása. A személyek gyakran számolnak be
„high” élményről vagy arról, hogy az edzés segít nekik „megszökni”, megnyugvást
találni a mindennapos problémákkal szemben.
- Visszaesés, azaz a túlzott mértékű testedzésnek újra és újra nem sikerül gátat
szabni, illetve amennyiben a személy kontrollálja vagy megszünteti a
tevékenységet, akkor az újrakezdéskor nagyon rövid időn belül ismét eléri a
korábbi extrém magas szintet az aktivitásban.
- Fontos szempont, kizáró jellegű kritérium, hogy a túlzó mértékű testedzést ne
lehessen más mentális zavarral jobban magyarázni. Azaz például, amennyiben a
testedzés legfőbb oka az anorexia nervosa esetében megjelenő testsúlykontroll
biztosítása, úgy a tevékenységet az anorexia tüneteként és nem testedzés
addikcióként azonosítjuk.
Nem teljesen egységes a nyelvhasználat a jelenség megnevezésében sem. A
legelterjedtebb ma már a neutrálisnak mondható testedzésfüggőség (exercise
dependence) elnevezés, amely valóban jól fedi a jelenséget; magunk is ennek a
használatát javasoljuk. Morgan nyomán előfordul azonban a szakirodalomban a nem
túl szerencsés negatív addikció [16,22], illetve a kényszerítő vagy kényszeres
testedzés (obligatory exercising, compulsive exercising) [23-27], vagy ritkábban
az excesszív testedzés (excessive exercising) kifejezés is.
A fenti tüneteket áttekintve azt láthatjuk, hogy a túlzásba vitt testedzés
esetében lényegében hasonló tünetek jelennek meg, mint más viselkedési, illetve
a kémiai addikciók esetében. Megjelenik a tolerancia, a megvonásos tünetek, s a
viselkedés ártalmas, a mindennapi életvitelt, a kapcsolatokat, a szociális
funkciókat károsító volta. Jellemző a hangulatmódosulásra utaló tünet, amely a
testedzés „self-medikációs” jellegére utal, azaz arra, hogy ezek a személyek nem
egyértelműen csupán a testedzés öröméért, hanem vagy valamilyen extra
kielégülés, élvezet érdekében, vagy éppúgy a negatív hangulatok, kellemetlen
vagy frusztráló érzések elkerülése, a mindennapi nehézségek előli „menekülés”
miatt edzenek túlzott mértékben. A dependencia szempontjából a „túlzott mérték”
a kiemelendő egyrészt, másrészt pedig az, hogy a tevékenység nem az önmagáért
való öröm miatt jelenik meg, hanem instrumentálissá válik. A személyek gyakran a
droghasználók által használt „high” kifejezéssel írják le élményüket, vagy a
mindennapos nehézségek világából való „kilépésre” utalnak.
Fontos az utolsó kritérium, azaz annak a megállapítása, hogy a testedzésfüggőség
elsődleges probléma-e a személy életében (primary exercise dependence) vagy
valamilyen egyéb mentális zavar hátterén, másodlagos zavarként jelenik meg.
Utóbbi esetben a leggyakoribb az anorexia nervosa vagy a bulimia nervosa
részeként megjelenő túlzott mértékű testedzés. Ezekben az esetekben azonban a
problémás mértékű testedzést másodlagos problémaként kezeljük, amely az
elsődleges evési zavar egyik fő tünete, a testsúlykontrollálás kényszerének
eszközeként jelenik meg. Bár a zavar elsődleges, illetve másodlagos voltának
kérdése ennél bonyolultabb, a jelenség operacionalizálásakor, a legtöbb szerző
az evési zavarral együttjáró testedzésfüggőséget per definitionem másodlagosnak
tekinti [23,28]. Ezen túlmenően Bamber és munkatársai, 56 felnőtt, rendszeres
testedző nő félig-strukturált klinikai interjúval történő kvalitatív vizsgálata
[29] alapján három tényezőt azonosít a másodlagos testedzésfüggőség
diagnosztikus kritériumaként. Ezek közül a harmadik, a táplálkozási magatartás
zavarának a jelenléte differenciáldiagnosztikai értékű az elsődleges
testedzés-addikcióval szemben, míg a károsodott pszichológiai, fizikai, társas
vagy viselkedésbeli működés, valamint a megvonás jelenléte nem specifikus e
tekintetben. Blaydon és mtsai azonban újabb írásukban [30] már a másodlagos
testedzésfüggőséget is kettébontják a szerint, hogy a testképpel való túlzott
foglalkozás, avagy az evési zavar hátterén alakul ki a testedzés-addikció.
Bamber és mtsai ugyanakkor, kvalitatív elemzések alapján az elsődleges
testedzésfüggőséget nem is találták igazolható koncepciónak [31]. A szerzők úgy
találták, hogy a problémás, a dependencia kritériumait kielégítő testedzés
minden esetben evési zavarhoz kapcsolódik.
A testedzésfüggőség elhelyezése az egyéb viselkedési és mentális
zavarok között
A testedzésfüggőség jelenleg nem szerepel a diagnosztikus rendszerekben, fontos
azonban, hogy a fenti tünetek alapján elhelyezzük az egyéb zavarok között. A
fenti diagnosztikus értékű tünetek alapján a testedzésfüggőséget az addiktív
betegségek, pontosabban a viselkedési addikciók közé sorolhatjuk [32]. Bár a
viselkedési addikciók mint csoport szintén nem szerepelnek a DSM-ben, illetve a
BNO-ban, az egyes, ide sorolható zavarok közül számos megtalálható ezekben; igaz
más-más diagnosztikus csoportok részeként.
Ide kapcsolódik Hollander megfigyelése, miszerint, egyes - részben a
diagnosztikus rendszerekben is kezelt, de részben azokban nem szereplő - zavarok
nagyon hasonló jellegzetességeket mutatnak [33]. Hollander és munkatársai
hangsúlyozták, hogy ezek a zavarok, bár a diagnosztikus rendszerekben [17,18] a
legkülönbözőbb osztályokban találhatók meg, mégis rengeteg hasonlóságot
mutatnak. Ezek a hasonlóságok tetten érhetők a tünetekben, a demográfiai
jellemzőkben, a betegségek lefolyásában, komorbiditásukban, a kezelésre adott
reakciókban, a családi halmozódásban és a feltételezett etiológiájukban, azaz
kialakulásuk feltételezett okaiban [34-36]. Hollander a közös tüneti képben az
obszesszív, valamint a repetitív és kompulzív jelleget emelte ki, s ennek nyomán
az ide tartozó rendellenességeket az obszesszív-kompulzív spektrum zavaraiként
azonosította [33]. Hollander a spektrumhoz tartozó rendellenességnek tekintette
az impulzuskontroll zavarokat (kóros játékszenvedély, kleptománia, kényszeres
vásárlás, trichotillománia stb.), a táplálkozási magatartás zavarait, a
személyiségzavarok közül az impulzivitással járó antiszociális és borderline
személyiségzavart, bizonyos neurológiai zavarokat, magát a kényszeres zavart, és
néhány egyéb rendellenességet [36]. A teljes listát, a DSM-IV-TR diagnosztikus
kézikönyvben [18] elfoglalt helyük feltüntetésével együtt az 1. táblázat mutatja
be.
1. Táblázat A Hollander és Wong [36] által az „obszesszív-kompulzív spektrum”
részeként azonosított zavarok és „klasszikus” elhelyezkedésük a DSM-IV
diagnosztikus osztályozásában
Bár Hollander nem utal e zavarok addikciós jellegére, lényegében valamennyi
felsorolt zavar adja magát, hogy az addikciós spektrum részeként, viselkedési
addikcióként tekintsük őket, ugyanúgy, mint, ahogy magát a testedzésfüggőséget
is beemelhetjük ezen zavarok körébe [32,37]. Mindezen zavarok - és a kémiai
addikciók - esetében is közös jellemző ugyanis a viselkedéssel való folyamatos
gondolati foglalkozás, különösen, amikor a viselkedés végrehajtása valamilyen ok
miatt akadályozva van (obszesszív jelleg), a cselekvés végrehajtását megelőző
feszültségnövekedés, majd a végrehajtást követően a feszültség csökkenése, azaz
megkönnyebbülés-, kielégültség-érzés. Gyakori, hogy a feszültségcsökkenést
követően bűntudat is megjelenik a viselkedéssel kapcsolatosan. A
kielégültség-érzés azonban mindig átmeneti jellegű, s hamarosan ismét erős
késztetés és ezzel párhuzamosan a feszültség növekedése jelenik meg. Ez a
ciklikus jelleg, s ezzel összefüggésben a viselkedés repetitív, újra és újra
ismétlődő jellege szintén közös jellemzői az addikciós spektrum zavarainak. A
fenti tüneteket áttekintve egyértelműnek tűnik, hogy a testedzésfüggőség, a
létező diagnosztikus kategóriák közül az impulzuskontroll zavarokkal mutatja a
legtöbb rokonságot, még akkor is, ha úgy tűnik, hogy a testedzésfüggőség, a
Hollander által javasolt spektrumon inkább a kompulzív végpont felé lenne
elhelyezhető (1. ábra).
1. ábra Az „obszesszív-kompulzív spektrum” részeként azonosított zavarok elhelyezkedése a kompulzív-impulzív spektrum mentén Hollander és Wong [36] alapján, valamint a testedzésfüggőség javasolt elhelyezkedése
A testedzésfüggőség mérése
A testedzésfüggőség elterjedtsége, részben a definíciós nehézségek, részben
pedig, a megfelelő mérőeszközök hiányának, illetve körülményes alkalmazási
lehetőségének köszönhetően nem igazán alaposan feltárt terület. Mivel a jelenség
nem szerepel a diagnosztikus rendszerekben, így szűrése általában nem képezi a
normál orvosi diagnosztikus eljárás részét.
A mérőeszközöket tekintve mind a Pasman és Thompson által kialakított Obligatory
Exercise Inventory (OEQ) [38], mind a Hausenblas és Downs által kidolgozott
Exercise Dependence Scale (EDS) [39,40], mind pedig az Ogden, Veale és Summers
nevéhez fűződő Exercise Dependence Questionnaire (EDQ) [41] megbízható és valid
eszköznek bizonyult a vizsgálatok során.
Az EDQ kialakítása során a szerzők nyolc faktort azonosítottak.
(1) a társas kapcsolatokban, a családi életben és vagy a munka terén
jelentkező konfliktusok,
(2) pozitív megerősítés,
(3) megvonásos tünetek,
(4) a testsúly kontrollálása érdekében végzett testedzés,
(5) problémabelátás,
(6) társas okok miatt végzett testedzés,
(7) egészségügyi okok miatt végzett testedzés,
(8) sztereotip viselkedés.
Hausenblas és Downs 21 tételes kérdőíve az EDS [39] hét, a DSM-IV alapján
teoretikusan kialakított skálát használ, amelyek az alábbiak. (A kérdőív magyar
változatát az 1. számú mellékletben mutatjuk be.)
(1) tolerancia,
(2) megvonás,
(3) késztetés (ez arra utal, hogy a személy többet és hosszabb ideig edz, mint
tervezte),
(4) kontrollhiány,
(5) idő (a személy jelentős időt szentel a tevékenységnek),
(6) az egyéb (társas, kikapcsolódási, munka stb.) tevékenységek csökkenése,
(7) a tevékenység fennmaradása az észlelt negatívumok ellenére.
Ugyanakkor ezeket az eszközöket több kritika is érte viszonylagos
hosszadalmasságuk, illetve komplikált, egyes esetekben szakértő bevonását is
igénylő kiértékelésük miatt. Újabban Griffiths és mtsai pontosan ezért tettek
kísérletet egy rövid, önkitöltős eszköz kialakítására (Exercise Addiction
Inventory, EAI), amely az első vizsgálati eredmények szerint szintén megbízható
és érvényes eszköznek bizonyult [21,42]. A kérdőív magyar változatát a 2. számú
mellékletben mutatjuk be.
Specifikusabb Smith és mtsai kérdőíve, amely kifejezetten a testépítéssel
kapcsolatos addikció mértékét és jellemzőit méri [43]. A BDS (Bodybuilding
Dependence Scale) 9 tétele három faktort képez, amelyek a társas függőség, az
edzés-függőség és a kiválóság-függőség (mastery dependence) [44].
Epidemiológiai vonatkozások
Griffiths és mtsai [42] fent említett rövid, 6 tételes kérdőívükkel 3%-os
testedzésfüggőséget (illetve annak magas rizikóját) azonosították rendszeres
testedzők körében. Más mérőeszközzel és más populációban, nagyon eltérő
eredmények születtek. Triatlonisták körében Blaydon és Linder 52%-ban
azonosított elsődleges- vagy másodlagos testedzésfüggőséget [28], míg mások [45]
futók között férfiak esetében 26%-os, míg a nők vonatkozásában 25%-os
prevalenciát mértek. A fenti eredmények jól jelzik, hogy mennyire különböző
adatok és nézetek léteznek a jelenség előfordulásának gyakoriságát illetően. Míg
egyes kutatók szerint a klinikai figyelmet érdemlő elsődleges testedzésfüggőség
extrém ritka, addig mások igen magas prevalencia értékeket jeleznek [23].
Nem csupán a mérőeszközök különbözősége miatt nehéz azonban itt pontos értéket
mondani, hanem azért is, mert klinikailag validált mérőeszköz egyáltalán nem áll
rendelkezésre, aminek eredményeképp a függőség határának meghúzása kérdéses. A
kérdőíveket az egyes kutatók a korábbi kérdőívekhez validálták, olyan
vizsgálatról, amelyben diagnosztikai interjú egészítette volna ki a validálást,
nincs tudomásunk. Blaydon és Linder kutatásában továbbá, amelyet a későbbiekben
részletesen bemutatunk, a szerzők klaszteranalízis segítségével hozták létre a
csoportokat, s nem klinikai megfontolások alapján, így eredményük klinikai
relevanciája csekély, inkább teoretikus és kutatási célokat szolgál. További
probléma, hogy a különböző vizsgálatokban felmért csoportok nagyon heterogének,
összehasonlításuk ezért is problematikus. Normálpopulációs vizsgálatot nem
ismerünk.
Hazai mintán készült vizsgálatról, tudomásunk szerint mindeddig nem közöltek
adatokat. Az első ilyen témájú adatfelvételre Magyarországon, 2007 tavaszán az
Országos Lakossági Adatfelvétel az Addiktológiai Problémákról (OLAAP) c. kutatás
keretében került sor, amelyben a jelen tanulmány mellékletében közölt
Testedzésfüggőség Skála (EDS-HU), valamint a Testedzés Addikció Kérdőív (EAI-HU)
felvételére is sor került. A kutatás a Budapesti Corvinus Egyetem
Viselkedéskutató Központja vezetésével, az ELTE Addiktológiai Tanszéki
Szakcsoportjával együttműködésben zajlik.
6. Komorbiditás
A testedzés függőség és a táplálkozási magatartás zavarainak együttjárása, mint
azt már a fentiekben is jeleztük, igen szoros. Számos tanulmány jelzi, hogy az
evési zavarok esetében kiemelkedően magas a kényszeres testedzés előfordulása,
és fordítva, a testedzésfüggőség esetében is jellemző a testtel, a testképpel, a
testsúllyal való túlzott mértékű foglalkozás, és ehhez kapcsolódóan a
táplálkozási magatartás fölött gyakorolt speciális kontroll [28,46-48]. Bár sok
esetben történhet reális kísérlet annak eldöntésére, hogy melyik zavar az
elsődleges, ez nem mindig lehetséges, már csak azért sem, mert bizonyos
tekintetben rokon jelenségekről van szó, amelyek gyökere sokszor közös. Yates és
kollégái például 60 esettanulmány alapján azt találták, hogy a kényszeres
futóként azonosítható férfi hosszútávfutók nem csak a családi hátterüket és
szocio-ökonómiai státuszukat illetően hasonlítanak jelentős mértékben az
anorexiás nőkre, hanem számos személyiségdimenzió mentén is. Így a harag
gátlása, a saját magukkal szemben támasztott rendkívül magas elvárások, a testi
diszkomfort érzések jó tűrése, a potenciálisan komoly kimerültség tagadása,
valamint a depresszív tendenciák jelenléte egyaránt jellemzője mind a két
csoportnak [49]. A szakirodalomban az 1980-as években már felfedezett
hasonlóságokat, amelyek a táplálkozási magatartászavarokat és a túlzó testedzés
zavart (testedzésfüggőséget) is jellemzik, az újabb kutatási eredmények más
nézőpontba helyezik. Megjelentek ugyanis az evészavarok új alcsoportjai,
valamint eddig nem ismert és használt betegségentitások és fogalmak kerülnek
bevezetésre. Ezen új típusú zavarok közé soroljuk, többek között, az ortorexiát
(egészséges-életmód és táplálkozás, egészség-mánia) [50], az izomdiszmorfiát
(inverz anorexiát), az anorexia atlétikát (elsősorban bizonyos típusú
versenysportokkal együttjáró evészavar), a testépítő típusú evészavart, valamint
az Adonisz komplexust. A hazai szakirodalomban elsőként Túry és munkatársai
számoltak be az evészavar spektrumhoz kapcsolódó új megnyilvánulásokról [51,52].
Ha a testedzésfüggőséget önálló zavarként tekintjük, akkor ezen új típusú evés
és testképzavarokat gyakori komorbiditásnak feltételezhetjük. Egyrészről
azonban, az erre vonatkozó kutatások száma alacsony, másrészről a definíciós
tisztázatlanságok és a nem standardizált mérési különbségek miatt az eredmények
ellentmondásosak.
Egy MMPI kérdőívvel végzett vizsgálat például azt jelezte, hogy a kényszeres
futók esetében messze nem beszélhetünk olyan mértékű pszichopatológiáról, mint
az anorexia nervosában szenvedő betegek esetében [53]. Hasonlóképp, Bamber és
munkatársai is megállapítják, hogy, amennyiben a kényszeres testedzést
patológiás jelenségnek tekintenénk, lényegesen magasabb komorbiditás értékeket
kellene kapnunk, mint amilyeneket a rendelkezésre álló kutatási eredmények
jeleznek [23]. Továbbá, bár a negatív pszichológiai jelenségeket vizsgálva a
kutatások jelzik a szorongás, a depresszió vagy az irritabilitás megnövekedett
mértékét, az eredmények megint csak nem meggyőzőek a jelenségek patológiás
mértékét illetően.
7. A testedzésfüggőség főbb jellemzői
A testedzés, de maga az intenzív sportolás is nagyon sokféle formában és módon
jelenhet meg. Nemcsak az egyes sportok közötti különbségekre gondolhatunk itt,
hanem arra is, hogy az intenzív sportolás milyen háttéren, milyen motivációval,
milyen célból van jelen a személy életében.
A kényszeres testedzés, illetve testedzésfüggőség esetében ma még nagyon kevés
kutatási eredmény áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy az egyes sporttípusok,
illetve az egyes sportolási típusok között érdemben differenciálni tudjunk. A
kutatások jórészt a futásra (hosszútávfutás, tájékozódási futás) [22,25,54], az
aerobic típusú sportokra [55], illetve a testépítésre [43,44] koncentrálnak,
csak néhány írás foglalkozik a tánccal [56], a triatlonnal [28], súlyemeléssel
[57], illetve egyéb sportokkal. Minőségileg megkülönböztetett figyelmet
elsősorban a testépítés szokott kapni, amennyiben itt olyan specifikus
jelenségek is tetten érhetők (elsősorban talán az izomdiszmorfia jelensége
említhető e tekintetben), amelyek az egyéb említett sportoknál kevésbé
jellemzőek.
A testedzés minőségét illetően lényegében a kényszeres, illetve a nem kényszeres
sportolási módot szokás elkülöníteni; előbbit a szerint meghatározva, hogy az
intenzív testedzés az egyértelmű testi sérülés vagy egyéb kontraindikáció
ellenére fennmarad. Yates és mtsai ugyanakkor, e két csoportot összehasonlítva
megállapítja, hogy bár a kényszeres futók többet és rigidebb módon foglalkoznak
a súlyuk kontrollálásával, valamint szintén többet foglalkoznak a testükkel és
jobban szeretnek egyedül lenni, végeredményben valamennyi vizsgált
személyiségbeli és egyéb dimenzió mentén (Eysenck Personality Questionnaire,
Beck Depression Inventory, Eating Attitude Test) a normál tartományon belüli
értékeket mutatnak. Különbségként jelent meg továbbá, hogy a kényszeresen futó
csoport több pozitív változást jelzett az énképét illetően, és nagyobb mértékű
kontrollt élt meg az élete vonatkozásában, mióta futni kezdett, mint a nem
kényszeresen futók [58]. Utóbbi eredmények vonatkozásában - illetve ezt
kiegészítve még azzal a korábban idézett eredménnyel, miszerint a kényszeres
futók túlzott jelentőséget tulajdonítanak táplálkozásuknak -, megkockáztatható
az a feltevés, hogy a kényszeres testedzés, ha veszélyes módon is, de szerepet
játszhat – részben talán sikeresen – a személy identitásának alakulásában,
erősítésében [49], azaz egyfajta megküzdési kísérletként értékelhető.
Egy másik kutatásban [28] a szerzők, triatlonisták az EDQ (Testedzés Függőség
Kérdőív) és az EAT (Evési Attitűdök Tesztje - Eating Attitude Test) (magyarul l.
[59]) kérdőíveken mutatott pontszámai alapján klaszteranalízissel négy csoportot
alakítottak ki. A nem dependens csoportot alacsony EAT és alacsony EDQ pontszám,
míg az evési zavartól szenvedőket magas EAT, de alacsony EDQ pontszám
jellemezte. Elsődleges testedzés addikciónak a magas EDQ és alacsony EAT
kombinációt tekintették a szerzők, míg a mindkét teszten magas értéket mutató
személyeket azonosították másodlagos testedzés addikciótól szenvedőknek. A
triatlonisták között a testedzésfüggők aránya 52%-osnak bizonyult (30,4%
elsődleges és 21,6% másodlagos). Érdekes eredmény ugyanakkor, hogy utóbbi két
csoport között - legalábbis a vizsgált dimenziók mentén -, nem mutatkozott
nagyon jelentős különbség. Magasabb volt az elsődleges testedzésfüggők aránya a
férfiak között, ugyanakkor a másodlagos testedzés dependencia, és különösen az
evési zavar a nők között fordult elő valószínűbben. A függőség hiánya (mind a
testedzés, mind az evési problémák vonatkozásában) megint csak a férfiak között
volt valószínűbb (41,1% vs. 25,3%). Az elsődleges evészavar előfordulása közel
kétszer olyan gyakori volt a profik (41,4%), mint az amatőrök (22,8%) esetében;
utóbbiak között fordult elő valószínűbben, hogy semmilyen zavart nem jeleztek az
alkalmazott tesztek (41,6%). Hausenblas és Downs normál egyetemi populációban
férfiak esetében talált magasabb (EDS-lel mért) testedzésfüggőséget [60]. Bamber
és munkatársai, a fentiekhez hasonló módon, szintén elsődleges és másodlagos
testedzésfüggőket, valamint evési zavarral is jellemezhető testedzésfüggőket és
kontroll személyeket (kizárólag nőket) hasonlítottak össze pszichológiai
jellemzőik mentén [23]. Eredményeik sok tekintetben egybevágnak Blaydon és
Lindner eredményeivel. A másodlagos testedzésfüggők (akik evési zavarral is
jellemezhetők) magasabb neuroticizmust, impulzivitást, alacsonyabb önértékelést,
az alakjukkal és a súlyukkal való intenzívebb foglalkozást és egyéb
pszichológiai morbiditási jellemzőket mutattak, mint az elsődleges
testedzésfüggők, ugyanakkor kevés jellemzőben tértek el a csak evési zavarral
jellemezhető csoporttól. Ezzel szemben az elsődleges testedzésfüggők nem
bizonyultak jól elkülöníthetőnek a kontroll személyektől, s ily módon a szerzők,
Yates és munkatársai fent idézett vizsgálatával [58] és más kutatásokkal is [61]
összhangban, nem látják indokoltnak, hogy az elsődleges testedzésfüggőséget,
mint széles körben előforduló patológiát tekintsük.
Hurst és mtsai testépítőket és súlyemelőket vizsgáltak [57], akiknél szintén
szoros kapcsolat található a táplálkozási magatartás zavarával, azonban ezúttal
sem nem a bulimia nervosáról, sem pedig az anorexiáról nincs szó. Esetükben, egy
elsősorban férfiakra jellemző evési zavar az izomdiszmorfia (inverz anorexia
nervosa) fordul elő valószínűbben, mint a normál populációban, s jár gyakran
együtt a testedzésfüggőség mellett az anabolikus szteroidok szedésével is. Pope
és munkatársai hívták fel a figyelmet arra a testképzavarra, amely fiatal,
elsősorban testépítő férfiak között gyakori, és az anorexia nervosa
fordítottjának tekinthető [51,62]. Ezek a férfiak igen izmos testalkatuk
ellenére is soványnak és kicsinek tartják magukat, és mindent megtesznek azért,
hogy még izmosabbak és nagyobbak legyenek. Nyáron is vastag melegítőben vagy
dzsekiben járnak, nem mutatkoznak strandon, mert félnek, hogy kinevetik őket
testalkatuk miatt. Ahogy az anorexiásokat, őket sem győzi meg tükörbeli
látványuk, de testképzavaruk fordított: izmosan is soványnak látják magukat.
Később e betegséggel kapcsolatosan az izomdiszmorfia elnevezés honosodott meg,
utalva ezzel egyrészt a kapcsolódó testképzavarra, illetve a test-diszmorfiás
zavarral való szoros kapcsolatra.
8. A testedzésfüggőség kialakulásának háttere
A testedzésfüggőség kialakulásának hátterével ma még nagyon kevés kutatás
foglalkozik. Mindazonáltal a testedzéssel kapcsolatba hozott különböző
dimenziók, illetve néhány egyéb kutatás ennek ellenére lehetőséget teremt arra,
hogy röviden összefoglaljuk azokat a főbb biológiai és pszichológiai és egyéb
tényezőket, amelyek kapcsolatba hozhatók a testedzésfüggőséggel.
A biológiai vonatkozásokat tekintve, elsősorban a testedzés következtében
megemelkedő β-endorfin szint jelentőségét szokás hangsúlyozni, illetve
kapcsolatba hozni a hosszútávfutók és más sportolók által jelzett „high-élménnyel”.
Bár a fizikai megerőltetés és az endogén opiát aktivitás közötti pozitív
kapcsolat, valamint ezzel összefüggésben az eufórikus élmény megjelenése jól
dokumentált [63], valójában, ennek az összefüggésnek a testedzésfüggőség
kialakulásában játszott szerepe messze nem tisztázott. Sőt az adatok inkább
ellene szólnak egy ilyen direkt kapcsolódásnak [64], annak ellenére, hogy sokan
evidenciaként kezelik ezt az összefüggést, amely bár nagy népszerűségnek örvendő
egyszerű teória ugyan [65], de a jelenség tényleges háttere sokkal bonyolultabb.
A direkt összefüggés hiánya mindazonáltal nem meglepő, hiszen az exogén opiátok
esetében is nyilvánvaló, hogy maga a kémiai szer csupán egy a függőséget okozó
tényezők közül.
A pszichológiai vonatkozások közül az önértékelés kérdésköre látszik az egyik
kulcstényezőnek [66,67]. Súlyemelők és testépítők esetében felmerül, hogy ezen
sporttevékenységek kompenzációs szerepet töltenek be, amennyiben a testképével
elégedetlen személy számára az egyre nagyobb súlyok felemelésének a képessége, a
fizikai erő megélése hozzájárulhat egy pozitívabb énkép és kedvezőbb önértékelés
kialakulásához. Tucker, számos vizsgálatban igazolta, hogy a súlyemelés pozitív
hatással van a testképre és az önbecsülésre, mind a férfiak [68,69], mind pedig
a nők [70] esetében. Ráadásul, arra is rámutatott, hogy a súlyemelés hatására
elsősorban az eredendően alacsonyabb önértékelésű, a testükkel, izomerejükkel
kevésbé elégedett férfiak énképében mutatkozik pozitív irányú elmozdulás
[71,72]. Bár Tucker főiskolás populáción végzett eredményei nem vonatkoztathatók
közvetlenül a testépítők vagy súlyemelők, s különösen nem a testedzésfüggők
populációjára, mindazonáltal erősítik azt a felvetést, hogy utóbbiak esetében
szerepet játszhat a testképpel való elégedetlenség, az alacsony önértékelés
kompenzációjának kísérlete a túlhajtott testedzésben. Ezt a feltevést erősíti a
testedzésfüggőség és az izomdiszmorfia egyre jobban dokumentált kapcsolata is
[57,73]. Hasonlóképp, az egyéb sportok esetében is a testképpel való
elégedetlenség potenciális közvetítő faktor lehet a testedzés kialakulásának
irányába. Szintén kulcstényezőnek látszik a perfekcionizmus, az
obszesszív-kompulzív működés, valamint a vonásszorongás megemelkedett mértéke is
a testedzésfüggőség hátterében [39,74-77].
Mint, ahogy a táplálkozási magatartás zavarai esetében, úgy a testedzésfüggőség
vonatkozásában sem tekinthetünk el a társadalom szerepétől, amikor a jelenség
hátterét vizsgáljuk. A testedzés vonatkozásában olyan jelenségről van szó, amely
iránt a társadalom pozitív attitűdöt táplál, sőt, amelyet kifejezetten támogat.
A különböző népegészségügyi, egészségfejlesztési kampányok kifejezetten nagy
hangsúlyt fektetnek a rendszeres testedzés minél szélesebb körben történő
népszerűsítésére, hiszen tudjuk, hogy annak hozzájárulása az egészségünkhöz igen
jelentős. Fontos azonban, hogy ezekben a népszerűsítésekben a jelenség
árnyoldala is megjelenjen.
Összefoglalás
A testedzésfüggőség jelensége, mint láttuk fentebb, ma már viszonylagosan széles
körben leírt és tárgyalt jelenség. Mégis, a kérdések ma még nagyobb számban
jellemzik ezt a területet, mint a válaszok. Bár rendelkezésre állnak
mérőeszközök, ezek klinikai relevanciája korlátozott, s ennél fogva a
prevalencia becslések nehézségekbe ütköznek. Sok a definíciós tisztázatlanság
is, de ami talán a legjelentősebb, hogy a jelenség egészével kapcsolatosan ma
még nem világos, hogy mennyiben beszélhetünk patológiáról, klinikai értelemben
vett betegségről. Az bizonyos, hogy a testedzésfüggők egy részénél előfordulnak
klinikai figyelmet igénylő problémák, nem egyértelmű azonban, hogy ezek
jelentősége, prevalenciája, illetve specifikussága eléri-e azt a mértéket, hogy
önálló betegségről beszélhessünk. Talán ez is oka annak, hogy a kutatások
nagyobb része ma még a definíciós kérdésekre, a mérési módszertanra, a
mérőeszközök pszichometriai jellemzőire, illetve a jelenség leírására
korlátozódik, s kevesebb a jelenség etiológiájával foglalkozó tanulmány.
1. sz. melléklet: A Hausenblas és Downs (39,40) által kialakított Testedzésfüggőség Skála (Exercise Dependence Scale, EDS) magyar változata
2. sz. melléklet: A Terry, Szabo és Griffiths (21,42) által kialakított Testedzés Addikció Kérdőív (Exercise Addiction Inventory, EAI) rövid verziójának magyar változata
Irodalom
1 Waddington I: Sport, health, and drugs: A critical
sociological perspective. London, Spoon Press, 2000.
2 Stephens T: Physical activity and mental health in the United States and
Canada: Evidence from four population surveys. Prev Med 1988;17:35-47.
3 Royal College of Physicians: Medical aspects of exercise. Risks and benefits.
London, Royal College of Physicians, 1991.
4 Blair SN, Kohl HW, 3rd, Paffenbarger RS, Jr., Clark DG, Cooper KH, Gibbons LW:
Physical fitness and all-cause mortality. A prospective study of healthy men and
women. Jama 1989;262:2395-2401.
5 Paffenbarger RS, Jr., Hyde RT, Wing AL, Hsieh CC: Physical activity, all-cause
mortality, and longevity of college alumni. N Engl J Med 1986;314:605-613.
6 United States Department of Health and Human Services: Physical activity and
health. A report of the surgeon general. Atlanta, U.S. Department of Health and
Human Services, Centers for Disease Control and Prevention, National Center for
Chronic Disease Prevention and Health Promotion, The President’s Council on
Physical Fitness and Sports, 1996.
7 Lotan M, Merrick J, Carmeli E: A review of physical activity and well-being.
Int J Adolesc Med Health 2005;17:23-31.
8 Folsom AR, Caspersen CJ, Taylor HL, Jacobs DR, Jr., Luepker RV, Gomez-Marin O,
Gillum RF, Blackburn H: Leisure time physical activity and its relationship to
coronary risk factors in a population-based sample. The minnesota heart survey.
Am J Epidemiol 1985;121:570-579.
9 Lamb KL, Roberts K, Brodie DA: Self-perceived health among sports participants
and non-sports participants. Soc Sci Med 1990;31:963-969.
10 Warburton DE, Nicol CW, Bredin SS: Health benefits of physical activity: The
evidence. Cmaj 2006;174:801-809.
11 Piko BF: Health-related predictors of self-perceived health in a student
population: The importance of physical activity. J Community Health
2000;25:125-137.
12 Piko BF, Keresztes N: Physical activity, psychosocial health, and life goals
among youth. J Community Health 2006;31:136-145.
13 Biddle SJ, Gorely T, Stensel DJ: Health-enhancing physical activity and
sedentary behaviour in children and adolescents. J Sports Sci 2004;22:679-701.
14 Lotan M, Merrick J, Carmeli E: Physical activity in adolescence. A review
with clinical suggestions. Int J Adolesc Med Health 2005;17:13-21.
15 Glasser W: Positive addiction. New York, Harper & Row, 1976.
16 Morgan WP: Negative addiction in runners. The Physician and Sportsmedicine
1979;7:57-70.
17 American Psychiatric Association: DSM-IV. Text revision. A DSM-IV módosított
szövege. Budapest, Animula Kiadó, 2001.
18 World Health Organization: A mentális és viselkedészavarok bno-10 szerinti
osztályozása. Klinikai leírás és diagnosztikus útmutató. Budapest, Magyar
Pszichiátriai Társaság, 1994.
19 Demetrovics Z: Az addiktológia alapfogalmai; in Demetrovics Z editor Az
addiktológia alapjai. Budapest: Elte Eötvös Kiadó, 2007:27-45
20 Adams J, Kirkby RJ: Excessive exercise as addiction: A review. Addiction
Research and Theory 2002;10:415-437.
21 Terry A, Szabo A, Griffiths MD: The exercise addiction inventory: A new brief
screening tool. Addiction Research and Theory 2004;12:489-499.
22 Hailey BJ, Bailey LA: Negative addiction in runners: A quantitative approach.
Journal of Sport Behavior 1982;5:150-154.
23 Bamber DJ, Cockerill IM, Carroll D: The pathological status of exercise
dependence. Br J Sports Med 2000;34:125-132.
24 de Coverley Veale DM: Exercise dependence. Br J Addict 1987;82:735-740.
25 Furst DM, Germone K: Negative addiction in male and female runners and
exercisers. Percept Mot Skills 1993;77:192-194.
26 Hausenblas HA, Downs DS: Exercise dependence: A systematic review. Psychology
of Sport and Exercise 2002;3:89-123.
27 Rudy EB, Estok PJ: Measurement and significance of negative addiction in
runners. West J Nurs Res 1989;11:548-558.
28 Blaydon MJ, Lindner KJ: Eating disorders and exercise dependence in
triathletes. Eat Disord 2002;10:49-60.
29 Bamber DJ, Cockerill IM, Rodgers S, Carroll D: Diagnostic criteria for
exercise dependence in women. Br J Sports Med 2003;37:393-400.
30 Blaydon MJ, Lindner KJ, Kerr JH: Metamotivational characteristics of exercise
dependence and eating disorders in highly active amateur sport participants.
Pers Individ Dif 2004;36:1419-1432.
31 Bamber DJ, Cockerill IM, Rodgers S, Carroll D: "It's exercise or nothing": A
qualitative analysis of exercise dependence. Br J Sports Med 2000;34:423-430.
32 Demetrovics Z, Kun B: Viselkedéses addikciók; in Demetrovics Z editor Az
addiktológia alapjai. Budapest: Elte Eötvös Kiadó, 2007:133-225
33 Hollander E: Obsessive-compulsive spectrum disorders: An overview.
Psychiatric Annals 1993;23:355-358.
34 Castle DJ, Phillips KA: Obsessive-compulsive spectrum of disorders: A
defensible construct? Aust N Z J Psychiatry 2006;40:114-120.
35 Bartz JA, Hollander E: Is obsessive-compulsive disorder an anxiety disorder?
Prog Neuropsychopharmacol Biol Psychiatry 2006;30:338-352.
36 Hollander E, Wong CM: Obsessive-compulsive spectrum disorders. J Clin
Psychiatry 1995;56 Suppl 4:3-6; discussion 53-55.
37 Kurimay T, Demetrovics Zs: Sport és addikció. Psychiat Hung, XXI, 2006;21
Suppl:73.
38 Pasman LN, Thompson JK: Body image and eating disturbance in obligatory
runners, obligatory weightlifters, and sedentary individuals. Int J Eat Disord
1987;7:759-769.
39 Hausenblas HA, Downs DS: How much is too much? The development and validation
of the exercise dependence scale. Psychol Health 2002;17:387-404.
40 Downs DS, Hausenblas HA, Nigg CR: Factorial validity and psychometric
examination of the exercise dependence scale-revised. Measurement in Physical
Education and Exercise Science 2004;8:183-201.
41 Ogden J, Veale DM, Summers Z: The development and validation of the exercise
dependence questionnaire. Addiction Research 1997;5:343-355.
42 Griffiths MD, Szabo A, Terry A: The exercise addiction inventory: A quick and
easy screening tool for health practitioners. Br J Sports Med 2005;39:e30.
43 Smith DK, Hale BD, Collins D: Measurement of exercise dependence in
bodybuilders. J Sports Med Phys Fitness 1998;38:66-74.
44 Smith DK, Hale BD: Exercise-dependence in bodybuilders: Antecedents and
reliability of measurement. J Sports Med Phys Fitness 2005;45:401-408.
45 Slay HA, Hayaki J, Napolitano MA, Brownell KD: Motivations for running and
eating attitudes in obligatory versus nonobligatory runners. Int J Eat Disord
1998;23:267-275.
46 Klein DA, Bennett AS, Schebendach J, Foltin RW, Devlin MJ, Walsh BT: Exercise
"Addiction" In Anorexia nervosa: Model development and pilot data. CNS Spectr
2004;9:531-537.
47 Lyons HA, Cromey R: Compulsive jogging: Exercise dependence and associated
disorder of eating. Ulster Med J 1989;58:100-102.
48 Sundgot-Borgen J: Eating disorders in female athletes. Sports Med
1994;17:176-188.
49 Yates A, Leehey K, Shisslak CM: Running--an analogue of anorexia? N Engl J
Med 1983;308:251-255.
50 Bratman S, Knight D: Health food junkies. New York, Broadway Books, 2000.
51 Túry F, Kovács Sz, Gyenis M: Az izomdiszmorfia (inverz anorexia) hazai
gyakorisága testépítők között. Szenvedélybetegségek 9:326-330, 2001.
52 Túry F, Lukács L, Rácz O, Horváth K: Az evés és a testképzavarok újabb
megnyilvánulásai. Lege Artis Medicine 13:624-627, 2003.
53 Blumenthal JA, O'Toole LC, Chang JL: Is running an analogue of anorexia
nervosa? An empirical study of obligatory running and anorexia nervosa. Jama
1984;252:520-523.
54 Chapman CL, De Castro JM: Running addiction: Measurement and associated
psychological characteristics. J Sports Med Phys Fitness 1990;30:283-290.
55 Kirkby RJ, Adams J: Exercise dependence: The relationship between two
measures. Percept Mot Skills 1996;82:366.
56 Pierce EF, Daleng ML, McGowan RW: Scores on exercise dependence among dancers.
Percept Mot Skills 1993;76:531-535.
57 Hurst R, Hale B, Smith D, Collins D: Exercise dependence, social physique
anxiety, and social support in experienced and inexperienced bodybuilders and
weightlifters. Br J Sports Med 2000;34:431-435.
58 Yates A, Shisslak CM, Allender J, Crago M, Leehey K: Comparing obligatory to
nonobligatory runners. Psychosomatics 1992;33:180-189.
59 Túry F, Szabó P: A táplálkozási magatartás zavarai: Az anorexia nervosa és a
bulimia nervosa. Budapest, Medicina Könyvkiadó, 2000.
60 Hausenblas HA, Downs DS: Relationship among sex, imagery, and exercise
dependence symptoms. Psychol Addict Behav 2002;16:169-172.
61 Basson CJ: Personality and behaviour associated with excessive dependence on
exercise: Some reflections from research. South African Journal of Psychology
2001;31:53-59.
62 Pope HG, Jr., Katz DL, Hudson JI: Anorexia nervosa and "Reverse anorexia"
Among 108 male bodybuilders. Compr Psychiatry 1993;34:406-409.
63 Fraioli F, Moretti C, Paolucci D, Alicicco E, Crescenzi F, Fortunio G:
Physical exercise stimulates marked concomitant release of beta-endorphin and
adrenocorticotropic hormone (acth) in peripheral blood in man. Experientia
1980;36:987-989.
64 Pierce EF, Eastman NW, Tripathi HL, Olson KG, Dewey WL: Beta-endorphin
response to endurance exercise: Relationship to exercise dependence. Percept Mot
Skills 1993;77:767-770.
65 Cockerill IM, Riddington ME: Exercise dependence and associated disorders: A
review. Couns Psychol Q 1996;9:119.
66 Rudy EB, Estok PJ: Intensity of jogging: Its relationship to selected
physical and psychosocial variables in women. West J Nurs Res 1983;5:325-336.
67 Hausenblas HA, Giacobbi PRJ: Relationship between exercise dependence
symptoms and personality. Pers Individ Dif 2004;36:1265–1273.
68 Tucker LA: Weight training: A tool for the improvement of the self and body
concepts of males. Journal of Human Movement Studies 1983;9:31-37.
69 Tucker LA: Effect of a weight-training program on the self-concepts of
college males. Percept Mot Skills 1982;54:1055-1061.
70 Tucker LA, Maxwell K: Effects of weight training on the emotional well-being
and body image of females: Predictors of greatest benefit. Am J Health Promot
1992;6:338-344, 371.
71 Tucker LA: Effect of weight training on self-concept: A profile of those
influenced most. Res Q Exerc Sport 1983;54:389-397.
72 Tucker LA: Effect of weight training on body attitudes: Who benefits most? J
Sports Med Phys Fitness 1987;27:70-78.
73 Pope HG, Jr., Gruber AJ, Choi P, Olivardia R, Phillips KA: Muscle dysmorphia.
An underrecognized form of body dysmorphic disorder. Psychosomatics
1997;38:548-557.
74 Davis C, Brewer H, Ratusny D: Behavioral frequency and psychological
commitment: Necessary concepts in the study of excessive exercising. J Behav Med
1993;16:611-628.
75 Davis C, Kennedy SH, Ralevski E, Dionne M, Brewer H, Neitzert C, Ratusny D:
Obsessive compulsiveness and physical activity in anorexia nervosa and
high-level exercising. J Psychosom Res 1995;39:967-976.
76 Coen SP, Ogles BM: Psychological characteristics of the obligatory runner: A
critical examination of the anorexia analogue hypothesis. J Sport Exerc Psychol
1993;15:338-354.
77 Spano L: The relationship between exercise and anxiety,
obsessive-compulsiveness, and narcissism. Pers Individ Dif 2001;30:87-93.